Ki fizeti a révészt?

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 02. 07. 12:55

A szó szoros értelmében teszik fel a kérdést az élelmiszerlánc szereplői a júliustól tervezett új autópályadíj fizető rendszer kapcsán.

Az autópályadíj szedésének kiszélesítése az élelmiszertermelők és feldolgozók számára költségnövekedéssel jár. Ágazati sajátosság ugyanis, hogy a mezőgazdasági és élelmiszerfeldolgozói tevékenységet többnyire nem olyan útvonalak mentén végzik, ahol most is kell a szállításért útdíjat fizetni, vagyis sokaknak ez új kiadást jelent. A tejágazatban még nem készült el a pontos összegzés. Ám az egyes vállalati számítások ismeretében, már most biztosnak tűnik, hogy a tej egyenértékre vetített, áfa nélkül számított, jelenlegi 27 százalékos költségvetési elvonás legalább 15-20 százalékkal megnő. Legalábbis akkor, ha a kormány tervei szerint a második félévtől már működik az ellenőrző rendszer és a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók után az egész területén fizetni kell az úthasználatért.

Lukács László, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatójának beszámolója szerint ezért legalább 30-35 százalékos szintre emelkedik az állami elvonás.

Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy a vállalkozások most végzik a számításokat és majd összegzik az ágazati eredményeket is. Azt azonban hozzátette, kétségei vannak, hogy élelmiszer előállító lánc szereplői képesek e egy újabb költséget lenyelni. Attól azonban tart, hogy milyen sikerrel lehet továbbhárítani a megnövekedett kiadásokat.

Számolnak a kereskedők is. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt állítja, hogy a kiskereskedelmi tevékenység veszteséges, ezért, ha a cégeknek az új útdíj szedési módszer miatt megnövekednek a költségeik, akkor ez a fogyasztói árak növeléséhez vagy az átvételi árak csökkenéséhez vezet.

Tejegyenérték számítás:
1 liter értékesített tej = 1/0,971 kg tej;
1 kg vaj = 22,5 kg tej;
1 kg tejszín = 0,263 kg tej x a tejszín zsírtartalma (tömeg %);
1 kg tejföl = 0,263 kg tej x tejföl zsírtartalma (tömeg %);
1 kg túró = 5 kg tej;
1 kg joghurt = 1 kg tej;
1 kg sajt = 10 kg tej.

(munkatársunktól)

Kapcsolódó cikkeink