Ki fizet a végén? – a vagyonadó magyarországi realitása a szakértő szerint

Ugyan sokféle adó ismert világszerte, azt is mondhatnánk, hogy az adók tárháza kimeríthetetlen – csak Magyarországon 54 adófajta van hatályban – az egyes adónemek azonban működésüket tekintve három, jól megkülönböztethető kategóriába sorolhatóak be: vannak, amelyek a jövedelmet adóztatják (pl. személyi jövedelemadó vagy társasági adó), mások a forgalmat (pl. ÁFA), illetve működnek vagyoni típusú adók is (pl. építményadó). A TISZA Párt nemrég közzétett programja szerint egy, az utóbbi kategóriába tartozó adót tervezne bevezetni, a javaslatban azonban egy jelenleg szokatlan adózási megoldást láthatunk: bevezetnék a milliárdosok általános vagyonadóját, amely az 1 milliárd forint feletti vagyonok új, évi 1%-os adója lenne.

Hatályos vagyoni típusú adók a magyar jogrendszerben

Mindenképpen érdemes előzetesen röviden kitérni arra, hogy vagyoni típusú adók a magyar jogrendszerben régóta léteznek: ezek vagy az ingatlant vagy valamilyen értékesebb vagyontárgyat adóztatnak meg. Hatályos adórendszerünkben a helyi önkormányzatok építmény- vagy telekadó kiszabásával adóztathatják az ingatlanvagyont, továbbá települési adót vezethetnek be olyan adótárgyakra, amelyekre nem terjed ki törvényben meghatározott más közteher hatálya. Az autótulajdonosok számára továbbá ismerős lehet a gépjárműadó, amely természeténél fogva szintén vagyoni típusú köztehernek tekinthető. Ezen adók azonban összegszerűen nem mérhetőek össze egy, a milliárdos magánszemélyek egymilliárd forint feletti vagyonát terhelő, általános vagyonadóval. Példa kedvéért, egy kétmilliárd forintos magánvagyont évente tízmillió forint direkt adófizetési kötelezettség terhelne a javaslat értelmében – összehasonlításképpen, Budapest I. kerületében kb. 4.500 négyzetméternyi ingatlanra (avagy 45 db 100 négyzetméteres lakásra) jut hasonló mértékű építményadó.

Szabályozási kísérletek a hazai vagyonadóztatás bevezetésére

Adórendszerünkben több alkalommal is bevezetésre kerültek a vagyonos magánszemélyeket célzó különleges adófajták, amelyek a „luxusingatlanokat” és egyéb vagyontárgyakat (repülő, hajó, nagy értékű autó) adóztatták meg. ”Ugyan ezen adótörvényeket a jogalkotó elfogadta és rövid ideig alkalmazták is azokat, az Alkotmánybíróság (AB) határozataiban megsemmisítésükről döntött. Az AB által a vagyonadóztatás körében kimunkált elvekre azonban érdemes figyelemmel lenni, az abban megfogalmazott alkotmányossági korlátok ugyanis általános jelleggel kötik a törvényhozást.” – hívja fel a figyelmet Békés Balázs nemzetközi adószakértő.

Az adóalap meghatározása körében problémásnak találta például az AB, hogy az ingatlan fekvése szerinti illetékes önkormányzat a tényleges piaci áraktól elszakadva, minimum és maximum értékek között határozhatta meg az adóalapnak tekintett forgalmi értéket, az adózóknak ugyanakkor a jogorvoslati lehetőség nem volt biztosított. Fontos tehát elkerülni, hogy az adóalap meghatározása ne történhessen önkényesen, illetve az adózóknak lehetőségük legyen ellenbizonyításra.

További kihívás jelentett az adóalap megállapításának körében, hogy az adózók nem rendelkeztek megfelelő szakértelemmel az ingatlanuk forgalmi értékének meghatározásához, a korábbi adótörvény szerint ugyanakkor az adózó és az adóhatóság által meghatározott értékek különbözete adóbírság kiszabásának alapjául szolgálhatott volna. Ezt a körülményt az AB a jogállamiság elvébe ütközőnek minősítette.

Az AB által az építményadó körében lefektetésre került az is, hogy nem jogszerű olyan adó bevezetése, amely a vagyont elvonó, elkobzó („konfiskáló”) jellegű, azaz amely belátható időn belül felemészti a vagyontárgy értékét. A bevezetett adó tehát nem lehet a tárgyát képező vagyontömeghez képest súlyosan aránytalan. Az, hogy mi minősül súlyosan aránytalannak, nem határozható meg általános jelleggel, ugyanakkor az adózási elévülési időn belül, tehát öt éves ciklusban a vagyontárgy értékét elérő mértékű adókötelezettség vélhetően súlyosan aránytalannak minősülne.

A piaci érték meghatározása – avagy a vagyonadó Achilles-sarka

Amennyiben vagyonadó alapját az adótárgy valós forgalmi értékéhez kötve akarjuk megadni, valóban számos kérdést felvethet ezen piaci érték pontos meghatározása. Amint az AB határozataiból is láthattuk, az adózókra nem telepíthető ilyen többletkötelezettség, hiszen nem elvárható a magánszemélyek széles körétől, hogy speciális értékbecslői (akár cégérték, akár ingatlan) szaktudással rendelkezzenek. Amennyiben viszont a forgalmi érték meghatározására valamilyen plusz eljárás kerülne bevezetésre, úgy szükségképpen jelentős költségekkel járna az adóbeszedés: a NAV-nak vagy belső vagyonértékelési csoportokat kéne létrehozni, vagy külső szakértők megbízásával állapíthatná meg a piaci értéket.

Célszerűbb lehet ezért a piaci értéket valamilyen automatizmus mentén meghatározni, ezáltal nem az egyedi mérlegelés, hanem előre meghatározott szempontok vizsgálatával lehetne megadni az adóalapot. Ez a megoldás az adórendszer hatékony működése szempontjából is kedvezőbb lehet, alapelvi szinten ugyanis fontos, hogy az adózók számára egyértelmű fizetési kötelezettség kerüljön megállapításra, amely beszedése lényegesen kevesebb hatósági erőforrásból megvalósítható a várt adóbevételekhez képest.

Ismert nemzetközi gyakorlatok vagyoni típusú adók körében

„Általános vagyonadó jelenleg több nyugati országban is hatályban van, illetve hatályban volt az elmúlt évtizedekben, így azok hatásait, tanulságait és ezen működő szabályozások szerkezetét is érdemes lehet áttekinteni.”

– mondja a nemzetközi tapasztalatok ismeretében Horváth Balázs igazgató.

A magánszemély teljes vagyonára vonatkozó vagyonadó az Európai Unióban egyedül Spanyolországban működik, a kontinensen még a svájci és a norvég adórendszer működtet általános vagyonadót.

A spanyol vagyonadó a magánszemély teljes világszintű vagyonának megadóztatására törekszik, így az adó tárgyát képezik az ingatlanok, a pénzügyi vagyon, a társasági üzletrészek és a luxus vagyontárgyak is. A vagyonelemek értékelésére évente sor kerül a törvényben meghatározott szempontrendszer szerint. Ingatlanok esetében a vételár, az előre meghatározott négyzetméter szerinti ár és a hatóságok által egyedileg meghatározott érték közül a magasabb képezi az adóalapot. Gazdasági társaságok üzletrészei esetén a társaság eszközeinek könyv szerinti értékét kell figyelembe venni, a pénzintézeteknél vezetett számlák kapcsán pedig azok év végi értéke vagy éves átlagos értéke közül a magasabb érték irányadó.

Svájcban kantoniális alapon működtetnek vagyonadókat, általánosságban azonban elmondható, hogy a teljes vagyont az adózó jelentése alapján, valós piaci értéken adóztatják. Az adóalap meghatározása kantononként eltérő módszerek alapján történik, főszabályként az üzletrészeket a könyv szerinti értékből kiindulva, az egyéb vagyonelemeket piaci értéken kell értékelni. Ingatlanok esetében az egyes kantonok különböző megközelítéseket alkalmaznak: Genfben például szakértői bizottság állapítja meg az értéket, amelyet időszakosan indexálnak, Zürichben a lakóingatlanokra előre meghatározott formula, a befektetési ingatlanokra a bérleti díjakból számított érték adja az adóalapot.

Ugyan a norvég vagyonadó is általános, a magánszemély teljes vagyonát adóztatás alá vonó adó, az egyes vagyonelemek eltérő súlyozás mentén adóznak, ezért általánosságban elmondható, hogy a piaci árban meghatározott adóalap az ingatlanoknál jelentős mértékben csökkenthető: a magánszemély lakóhelyéül szolgáló ingatlan esetében a vagyonadó alapja a piaci ár negyede. A piaci árat egyébként ingatlanpiaci statisztikai adatok alapján számított modell szerint állapítják meg.

Érdekesség, hogy Franciaországban korábban magas vagyonadó működött, ennek gazdasági hatása azonban kontraproduktív lett, lévén számos francia szupergazdag döntött állandó lakóhelye és adóilletékessége más országba helyezése mellett, így az adónem átalakításra került Macron elnök első ciklusa alatt olyan módon, hogy napjainkban már csak a nagy értékű ingatlanvagyon adóztatására vonatkozik. A hatályos szabályozás szerint speciális vagyonadó terheli a magánszemélyek 1,3 millió eurót meghaladó ingatlanportfólióját (azaz több ingatlantulajdon összeszámítása az előírás), az alkalmazott progresszív adókulcs felső mértéke pedig 1,5%. A magánszemélynek a valós piaci érték alapján kell kiszámítania az adóalapot, az adóhatóságnak azonban lehetősége van az adóalap módosítására, amennyiben azt túlzottan alacsonynak találja.

Milyen szerepe lehet a kettős adózást kizáró egyezményeknek?

Magyarország számos országgal kötött a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt, amelyek célja többek között a vagyonadók területén történő kétszeres adóztatás elkerülése is. Az Egyesült Államokkal kötött korábbi egyezményünk ugyan felmondásra került, ám az unió tagállamaival és a környező fejlett országokkal megkötött egyezményeink védelmet nyújtanak a vagyonadó többszörös terhe alól. Az Ausztriával kötött egyezményünk példának okáért kimondja, hogy az ingatlanvagyon csak annak fekvése szerinti országban adóztatható meg, illetve szabályai meghatározzák, hogy a melyik országban (Magyarországon vagy Ausztriában) adóztatható meg az ingó vagyon.

Eszerint nem megvalósítható például Magyarország részéről az állampolgárok világszintű vagyonának megadóztatása, az adóegyezmények ugyanis kivonják egy esetleges vagyonadó hatálya alól a másik országban lévő vagyonelemek jelentős részét, emellett hatékony védelmet nyújtanak arra az esetre is, hogy ha valamely magánszemély vagyonát esetleg több állami szabályozás is a vagyonadó körébe vonná. Kérdés tehát, hogy mennyiben működhet a vagyonadó Magyarországon, kezelhetőek-e a jól látható Achilles pontok?

„A korábbi »sikertelen« próbálkozásokra, az itthoni gazdasági környezetre és a nemzetközi példákra tekintettel, Magyarországon vagyonadó akkor működhet hatékonyan, ha az adóalap megállapítása előre meghatározott, objektív módszerrel történne, ezáltal megelőzhetőek lennének az adónemet érintő, a vagyonértékelési kérdésekből fakadó elhúzódó jogviták és hatékonyan üzemeltethető lenne az adóadminisztráció is.”

– foglalja össze szakmai meglátásait Békés Balázs az SQN igazgatósági tagja.