K&H: versenyelőnybe kerülhet, aki időben felkészül az ESG-re
Bár a legtöbb magyar kisvállalkozás számára még nem sürgető feladat az ESG (Environmental, Social, Governance – környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontok) előírásainak való megfelelés, azok a cégek, amelyek már most elkezdik a felkészülést, komoly piaci előnyökhöz juthatnak.
A K&H szerint a fenntarthatóságra való tudatos átállás nem csupán szabályozási kényszer, hanem egyre inkább az üzleti siker záloga, amely meghatározza, kik tudnak hosszú távon versenyképesek maradni a hazai és nemzetközi piacon.
Egyelőre még van idő, de nem szabad hátra dőlni, legalábbi nem igazán érdemes. Bár a mikro-, kis- és középvállalkozások 2027 közepéig mentesülnek az ESG-s adatszolgáltatási kötelezettségek alól. Ez a haladék ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes időben felkészülni. Sőt, azok a cégek, amelyek önként és proaktívan kezdenek el fenntarthatósági szempontokat beépíteni működésükbe, már most élvezhetik azokat az előnyöket, amelyeket a zöld átállás biztosít.
ESG: kötelezettségből üzleti lehetőség
A K&H szakértői szerint a kis- és középvállalkozások körében sokan ma még adminisztrációs teherként tekintenek az ESG-re, pedig a fenntarthatósági szempontok figyelembevétele több területen is kézzelfogható előnyökkel járhat. Az átlátható működés és a környezettudatos szemlélet a finanszírozási lehetőségeket is bővíti, hiszen a bankok és a befektetők előnyben részesítik a hosszú távon is fenntartható módon működő vállalkozásokat. Emellett a fenntarthatóság a piacszerzésben is kulcsfontosságú: a nagyvállalatok és nemzetközi partnerek egyre inkább megkövetelik beszállítóiktól az ESG-szabályoknak való megfelelést, így a felkészült kkv-k új vevőket és megbízásokat érhetnek el. Ráadásul a környezetbarát működés révén ezek a cégek bekapcsolódhatnak a zöld gazdasági láncolatokba is, amelyek a jövő gazdaságának alapját jelentik.
Az ESG azonban nemcsak a vállalkozások számára jelent kihívást, hanem a pénzügyi szektorban is kulcsszerepet játszik. A bankoknak ugyanis kettős feladata van: saját működésükben is meg kell felelniük a fenntarthatósági elvárásoknak, miközben hitelezési és befektetési döntéseiken keresztül közvetlenül formálják a gazdaság egészének zöld átmenetét. Számítani lehet arra, hogy az EKB egyre szigorúbban veszi majd a bankok felé támasztott fenntarthatósági követelményeit, így a bankokon (és közvetett módon Ügyfeleiken) folyamatosan nőhet a nyomás a megfelelésre.
A K&H és a KBC fenntarthatósági elkötelezettsége
A K&H és anyavállalata, a belga KBC Csoport stratégiájában kiemelt helyen szerepel a fenntarthatóság. A bankcsoport célzott intézkedésekkel csökkenti saját környezeti terhelését, egyre nagyobb arányban részesíti előnyben a zöld beruházásokat, és transzparens módon számol be ESG-eredményeiről.
„A fenntarthatóság nem csupán kötelezettség, hanem lehetőség is a magyar kis- és középvállalkozások számára. Azok a cégek, amelyek időben beépítik működésükbe az ESG-szempontokat, előnybe kerülhetnek a finanszírozásban, a piacszerzésben és a partneri kapcsolatokban is. A K&H célja, hogy ügyfeleit ebben a folyamatban ne csak finanszírozóként, hanem tanácsadó partnerként is támogassa.”
– mondta Suba Levente, a bank fenntarthatósági vezetője.
A jogszabályi környezet időt biztosít a kkv-knak, de nem érdemes megvárni a határidőt. Azok a vállalkozások, amelyek most lépnek, nemcsak a jövőbeni megfelelési kényszereket kerülik el, hanem már ma is versenyelőnyre tehetnek szert. A K&H szerint a fenntarthatóságba való befektetés a jövő versenyképességének egyik legbiztosabb záloga.
Zöld pénzügyek számokban
A zöld finanszírozás terén a bank piacvezető pozíciót ért el:
- 2024 végére több mint 460 milliárd forint zöldnek minősített hitelállománnyal rendelkezett;
- zöldhitel-piaci részesedése eléri a 22 százalékot, ami körülbelül duplája a hagyományos hitelek
terén elért piaci részarányának; - a megújuló energiatermelés támogatására 2024-ben több mint 130 milliárd forint értékben kötött
vállalati zöldhitel-szerződéseket; - a zöld mobilitást szolgáló egyedi lízingmegoldások keretében 4,3 milliárd forint finanszírozást nyújtott tisztán elektromos autókra.
A befektetések terén is előrelépett: a bruttó értékesítés hajszál híján 62 százaléka a bank által kezelt 31 felelős alapba irányult, a kezelt vagyon pedig meghaladja az 1000 milliárd forintot, amellyel a bank 50 százalékos piaci részesedést ért el.
Kapcsolódó cikkeink
A K&H duplázott: két K&H-s program is elnyerte a Fenntarthatóság Szimbóluma 2025 díjat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H elemzői kommentár: A potenciális szintet hozhatja Magyarország
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >IPOSZ: a családi mikro- és kisvállalkozások nélkül nincs erős magyar gazdaság
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kissé javult az üzleti hangulat szeptemberben az euróövezetben és az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Harmadával csökkent az élelmiszerpazarlásunk az elmúlt 8 évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hová került az országban 288 millió adag élelmiszerfelesleg?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >