K&H: Véget ért a vírus okozta át- és újraszervezés a cégeknél?
Az elmúlt egy év hullámvasút volt a cégek számára. A járvány három szakasza igen eltérően érintette a vállalatokat cégmérettől és szektortól függően, mára azonban egyre többen látják annak kedvező hatásait is – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatásából. A digitalizáció szerepe a távmunkát elősegítő rendszerek, informatikai eszközök, online kommunikációs platformok aktívabb használata mellett a pénzügyi, az ügyfélszolgálati és az ügyviteli folyamatokban is felértékelődött.
Az elmúlt egy évben a járvány szinte minden cég életére hatással volt. A K&H nagyvállalati növekedési index kutatása alapján a hazai, 2 milliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező nem-állami nagyvállalatok többségét (70-80 százalékát) mérsékelten érintette a járványhelyzet. A harmadik hullám végére azonban egyrészt fokozatosan csökkent a súlyos veszteséget említők aránya (18-ról 11 százalékra), míg legutóbb már a cégek 14 százaléka kedvező hatásokról számolt be. A nagyobb cégméret egyértelműen kedvezett a kihívásokkal teli időszak átvészelésében, mivel – az átlagos 14 százalékkal szemben – a 10 milliárd forint éves árbevétel feletti cégek több mint negyede (26 százalék) véli úgy egy év után, hogy inkább kedvezően hatott rájuk az elmúlt időszak. Az iparágak között jól láthatóan a kereskedelmi szektort sújtották legkevésbé a megváltozott körülmények, míg a szolgáltató szektorban – az őszi, második hullámot leszámítva – a cégek negyede-harmada küzdött nehézségekkel.
„Jól vették az elmúlt egy év akadályait a hazai vállalatok. Egy évvel az első hullám után 10-ből csupán 1 cég számára okozott súlyos veszteségeket a járvány gazdasági hatása”
– összegezte az eredményeket Patrick Van Overloop, a K&H Üzleti ügyfelek divízió vezetője.
A legtöbb vállalat számára – talán meglepő módon – nem a keresletcsökkenés vagy akár a beszerzési problémák jelentették a fő kihívást, hanem a megváltozott munkafolyamatok és munkarend.
„Az elmúlt év az át- és újraszervezés éve volt. Minden második cég a járványhoz igazította munkafolyamatait, amiben a menedzsment és a dolgozók egyaránt kivették a részüket”
– mondta el Patrick Van Overloop. Nem elhanyagolható azonban a visszafogott belföldi kereslet hatása, ami a cégek 29 százaléka számára jelentett nehézséget.
Kapcsolódó cikkeink
A fiatalok főként az élelmiszer-vásárlásokkal kerülnek be a digitális pénzügyek világába
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Töretlen a növekedés az okoseszközös fizetéseknél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Van még tér a bővülésre a magyar boltokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Biztonságosabb és fogyasztóbarát piacot teremt a kkv-k számára Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

