K&H: üzentek a fiatalok a cégeknek
Kevésbé érzik jól magukat a munkahelyükön a fiatalok. Legalábbis az idei második negyedévben 39 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik megbecsültnek érzik magukat – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. Az eredmény a munkát adó cégek számára is fontos, hiszen a hivatalos adatok szerint a pandémia utáni gazdasági újraindulás során újra munkaerőhiányos helyzet alakulhat ki, ezért fokozott szerepet kap a meglévő munkaerő megtartása.
Megváltozott a dolgozó fiatalok megítélése, kevesebben érzik magukat megbecsültnek a munkahelyükön – derül ki a K&H ifjúsági indexéhez készített reprezentatív felmérésből, amely a második negyedévben többek között azt vizsgálta, hogyan érzik magukat a 19-29 éves korosztály alkalmazottként dolgozó tagjai.
sokkal kevesebb az elégedett fiatal
A kutatás eredményei szerint 2021 második negyedévében a dolgozó fiatalok 39 százaléka érezte magát megbecsültnek a munkahelyén. Ez szignifikáns csökkenést jelent a 2020 utolsó és 2021 első negyedévében mért 48, illetve 49 százalékos eredményekhez képest. Az utóbbi két időszakban mért közel 50 százalékos arány rekordértéket jelentett a felmérés 2012 óta íródó történetében.
A megkérdezett fiatalok valamivel több mint harmada – 34 százaléka – átlagosan érezte magát az állásában, míg 16 százalékuk nem igazán érzett megbecsülést, 11 százalékuk pedig egyáltalán nem.
miért baj?
Az elégedett fiatalok számának csökkenése, valamint a megbecsültséget hiányolók magas – 27 százalékos – aránya egyben üzenet is a munkáltatók felé. A jelenlegi munkaerőpiaci kilátások szerint ugyanis egyre fontosabbá válik a vállalkozások, szervezetek számára az, hogy meg tudják tartani a munkaerőt. A legfrissebb hivatalos adatok szerint az idén fokozatosan csökkent az úgynevezett potenciális munkaerőtartalékba tartozók száma – ők azok, akik az üres álláshelyeket betölthetik a következő időszakban, azaz feszesebbé válhat a munkaerőpiac, több szektorban hiány alakulhat ki. A munkaerőhiányos helyzetben az alkalmazottak megtartásában a fizetés mellett fontos tényező, hogy a dolgozók mennyire érzik hasznosnak, megbecsültnek magukat.
Kapcsolódó cikkeink
K&H: a szolgáltató szektor lendülete némileg ellensúlyozza az ipar akadozását
“A GKI frissen publikált konjunktúraindexe 2 ponttal csökkent a legutóbbi…
Tovább olvasom >Így lett része a hétköznapoknak a mesterséges intelligencia
A mesterséges intelligencia (AI) ma már szinte észrevétlenül vált a…
Tovább olvasom >A K&H Bank nyerte el a Euromoney Awards for Excellence 2025 „Best Digital Bank” díját Magyarországon
A K&H Csoport a Euromoney ezen díját immár két egymást…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a Wendy’s: újra belépne a magyar piacra a legendás gyorsétteremlánc
Több mint két évtized után újra próbálkozna Magyarországon a világ…
Tovább olvasom >Boxutcává alakítja Budapestet a Mastercard és a McLaren Formula 1 Team
A Mastercard új lendülettel tér vissza a motorsport világába: a…
Tovább olvasom >Rekordév a Müllernél: egymillió vásárló naponta, terjeszkedés és digitális fejlesztések minden fronton
A Müller drogéria- és kiskereskedelmi vállalatcsoport történetének egyik legsikeresebb évét…
Tovább olvasom >