K&H: újabb boom a készpénzmentes fizetéseknél
Továbbra is erősen emelkedőben vannak az okoseszközös fizetések, közölte a K&H. Az év első öt hónapjában több mint 18 millió tranzakcióra került sor, 75%-kal többre, mint egy évvel korábban. Ezzel párhuzamosan az okoseszközös fizetésekhez társuló forgalom 93%-kal, több mint 128 milliárd forintra nőtt.
A cikk a Trade magazin 2023/8-9. lapszámában olvasható.
A K&H adataiból kiderül, hogy a különböző okoseszközös fizetési megoldások közül a Google Pay-hez és az Apple Pay-hez köthető a legjelentősebb forgalom. Az idén január eleje és május vége között a Google Pay-fizetések száma éves összevetésben 80%-kal 6,7 millióra emelkedett. Ezzel párhuzamosan az Apple Pay-tranzakciók száma 72%-kal 11 millió fölé nőtt.
A másik két okoseszközös megoldás közül a Garmin Pay-fizetések száma 72%-kal 97 ezerre emelkedett. A Xiaomi Pay-nél a vásárlások száma 650%-kal 29 ezerre nőtt, de figyelembe kell venni, hogy a Xiaomi Pay csak tavaly márciustól érhető el, így a múlt év első öt hónapjára vonatkozó adatok még alacsonyak voltak. //
Kapcsolódó cikkeink
K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >K&H: hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei…
Tovább olvasom >Egy év alatt négyszeresére ugrott a felelős alapok kezelt vagyona
A Magyar Nemzeti Bank nemrégiben megjelent 2024-es adatai szerint a felelős alapok…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >