K&H: tartós növekedésre számítanak a nagyvállalatok
A Magyarországon működő nagyvállalatok többsége a gazdasági növekedés folytatódásával számol, várakozásaik azonban kissé visszafogottabbak az utóbbi fél évben – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatásából.
A pénzintézet keddi közleménye szerint a jelenlegi növekedési ütem fennmaradásával a következő egy évben a megkérdezett cégek 71 százaléka, három éves távlatban pedig 52 százaléka számol. Az előttünk álló egy évben a vállalatok ötöde, hároméves időtávon pedig a cégek 35 százaléka várja a gazdaság további élénkülését – írták.
Hozzátették ugyanakkor, hogy a cégek derűlátása ezzel együtt is mérséklődött az év eleje óta, mivel kisebb árbevétel-növekedéssel és beruházási szándékkal számolnak. A válaszok alapján az átlagos árbevétel-növekedés a következő egy évben 1,6 százalék lehet, noha az előző méréskor még 2,8 százalékra számítottak, a fejlesztést tervező cégek aránya pedig 54 százalékról 43 százalékra mérséklődött.
A belföldi, nem állami tulajdonú, legalább 2 milliárd forint árbevételt elérő nagyvállalatokról készített felméréseket a K&H csoport a GfK Hungária Piackutató Intézettel együttműködésben állítja össze. A kutatás során 250 cégvezetőt kérdeznek meg negyedévente vállalatuk helyzetéről és a gazdasági környezet változásairól. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
K&H Elemzői kommentár: Elmaradt a meglepetés, de kockázatok azért még vannak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A K&H lett az év zöld nagyvállalata
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Luxi helyett influenszeres spórolás: főzés, kertészkedés és akcióvadászat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Az infláció sem indokolja már az árrésstop fenntartását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Madár István: Árstopok nélkül magasabb lenne az infláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >