K&H: sokan még mindig nem néznek körül a kötelezőknél
Bár a középkorú autósok többsége nyitott a legjobb ajánlatok felkutatására, sokan még mindig nem néznek körül más biztosítóknál – egyebek mellett ez derül ki a K&H biztos jövő kutatásból, amely az autóbiztosítási trendeket vizsgálta. Hiába nyújt fokozott védelmet a casco, mégis viszonylag kevesen kötnek, amit a megkérdezettek elsősorban a magas díjakkal indokolnak.
A középkorú autótulajdonosok többsége – 55 százaléka – saját elmondása szerint minden biztosítási évforduló előtt átnézi a különböző biztosítók ajánlatait, hogy a legkedvezőbb megoldást válassza. Ezzel szemben a 12 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy soha nem vizsgálta meg más biztosítók ajánlatait – derül ki a K&H biztos jövő felmérésből, amely a korábbi évekhez hasonlóan 2024 utolsó negyedévében is megvizsgálta az autóbiztosítási szokásokat a saját autóval rendelkező 30-59 évesek körében.
A kötelező biztosítás mellett a megkérdezett autótulajdonosok húsz százaléka rendelkezik casco biztosítással is, ez megfelel a korábbi évek eredményeinek. „Az autók drágulása, valamint a szervizelési díjak emelkedése ellenére továbbra sincs jelentős elmozdulás a casco esetében, pedig a saját hibából eredő kár sokszor milliós, többmilliós nagyságrendű is lehet, amelyre ez a biztosítás fedezetet nyújthat” – mondta Székely Pálma, a K&H értékesítés és életbiztosítási üzletágának vezetője. Hozzátette, hogy a pénzintézet több, mint 1 millió kötelező gépjármű-biztosítást kezel és az elmúlt 5 évben a casco biztosítások száma is négy és félszeresére emelkedett. Persze a díjak számos tényezőtől függenek, a kötelező biztosítás többek között az üzembentartó életkorától, a gépjármű hajtóanyagától, hengerűrtartalmától és teljesítményétől, valamint a bonus-malus besorolásától. Míg a casco esetében az autó típusán, életkorán túl például a vállalt önrész nagysága is befolyásoló.
A kutatásból egyébként kiderül az is, hogy Budapesten a cascos autósok aránya kifejezetten magas, 30 százalék, míg a falvakban ugyanez csak a fele, 15 százalék. A különbség magyarázható részben a jövedelmi különbségekkel is.
Miért?
A cascoval rendelkező középkorú autósok többsége, azaz 62 százaléka saját elhatározásból kötött biztosítást, míg 16 százalékuknál ez kettős okból, egyrészt valamilyen kötelezettség miatt történt, másrészt amúgy is kötöttek volna ilyen biztosítást. Ugyanakkor 22 százalék azt mondta, hogy kizárólag kényszerből – például hitel vagy lízing miatt – kötött cascot. Utóbbi az eddig mért legmagasabb arány a felmérés történetében.
A kutatás szerint a casco kötése elleni legfőbb érv a magas díj: az érintettek 58 százaléka túl drágának tartja. Arányuk növekedett az elmúlt évekhez képest, amikor 49-55 százalékuk indokolta ezzel a casco hiányát. A casco díjak mértékében nagy szerepet játszik az új autók, valamint az alkatrészek ára. Előbbieknél 2022-ben 15,4, 2023-ban 12,7, tavaly pedig 4,5 százalékos drágulás történt. Az alkatrészek ára az említett években sorrendben 16,4 százalékkal, 17,1 százalékkal, illetve 6,4 százalékkal emelkedett. Emellett a bérek emelkedése miatt a munkadíjak is növekedtek.
K&H biztos jövő kutatás
A közleményben idézett K&H biztos jövő kutatás célja, hogy negyedévente bemutassa a 30-59 éves lakosság biztonságérzetében bekövetkezett változásokat. Az anyagi helyzet megítélésén felül a felmérés minden negyedévben különböző aktuális témákat vizsgál részletesen: az utazási kedv alakulását, a nyugdíjkilátásokat és a nyugdíjmegtakarításra fordítható összeg nagyságát, a korosztály tagjainak lakhatási helyzetét és kilátásait, valamint a közlekedésről, ezen belül a közlekedésbiztonságról, járművek biztonságáról alkotott véleményét. A megkérdezettek száma negyedévente 500 fő, összetételük nem, kor, régió és településtípus alapján reprezentálja a 30-59 éves magyar lakosságot. A legutóbbi felmérés 2024. november 1-11. között készült.
Kapcsolódó cikkeink
Új vásárlói trendek: influenszerekre és a közösségi médiára támaszkodunk
Nemcsak a közösségi platformoknak jut minden eddiginél nagyobb szerep a…
Tovább olvasom >K&H fenntarthatósági index: a karbonsemlegesség még távoli cél
A K&H Bank legfrissebb fenntarthatósági indexe szerint a magyar vállalatok…
Tovább olvasom >Fenntarthatóság: a K&H anyabankja a világ bankjainak legjobb 15 százalékához tartozik
A K&H belga anyabankja, a KBC Csoport immár egymás után…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zöldülő gasztromarketing és Z-gen
A Magyar Marketing Szövetség HoReCa & Event és Zöld Tagozat…
Tovább olvasom >Áruveszteség-csökkentő megoldás
A francia Groupement Les Mousquetaires, mely olyan márkákat képvisel, mint…
Tovább olvasom >Mit tartogat 2025 a magyar lakosság számára?
Hogyan tekintenek a magyarok az új évre? Milyen várakozásokkal vannak…
Tovább olvasom >