K&H: sok fiatal elbizonytalanodott
Egy negyedév alatt egyértelműen, 14 pontról 11 pontra csökkent a K&H ifjúsági index értéke – közölte a pénzintézet. A felmérés második negyedévben készült hullámából kiderült, hogy miközben csökkent a saját életükkel elégedett fiatalok aránya, az elégedetleneké nem emelkedett, azaz többen változó állásponton vannak. A jövőt illetően viszont többségben maradtak a derűlátók: 64 százalékuk optimista, a pesszimisták aránya 16 százalékos.
Kicsit visszafogottabban, de derűlátás jellemezte a fiatalokat a második negyedévben. A K&H ifjúsági index értéke +11 pontra csökkent az első negyedéves +14 pontról, ami akkor kiugró emelkedést jelentett az eddigi felmérések mélypontját jelentő +2 pontos, a múlt év utolsó három hónapjában született eredményhez képest – közölte a K&H. A bank 2012 óta minden negyedévben elkészíti az ifjúsági indexet, amely a 19-29 év közötti fiatalok anyagi, pénzügyi, munkaerőpiaci helyzetét, az élettel való jelenlegi elégedettségét és a jövőbeli várakozásaikat ismerteti.
Az idei második negyedévben mért +11 pontos eredmény egyértelmű visszaesés az előző negyedévhez képest, egyúttal lényegében megegyezik a 2022 vége előtt mért szintekkel. Ugyanakkor azért jóval elmarad a 2021 első negyedévében mért +20 pontos csúcsértéktől.
A részletes eredményekből kiderül, hogy a fiatalok 33 százaléka elégedett az életével, míg az idei első negyedévben még 38 százalékos volt az arányuk. A fiatalok majdnem fele, 48 százaléka bizonytalan – azaz elégedett is, meg nem is -, az ő hányaduk az előző negyedévben még 44 százalékot tett ki . Az elégedetlenek aránya maradt 20 százalékos. Összességében tehát az elégedettek aránya csökkent, az életüket felemásan értékelő fiataloké pedig nőtt.
A kutatás a fiatalok jövőképét is górcső alá vette. A derűlátó fiatalok aránya 67 százalékról 63 százalékra csökkent egy negyedév leforgása alatt, azaz bár csökkenés történt, de a 19-29 évesek körében azért többségben vannak, akik optimisták a saját jövőjüket tekintve. Ugyanakkor a pesszimisták aránya 16 százalékra csökkent az első negyedéves 19 százalékról, így az ifjúsági index legfrissebb eredményeiből leginkább az látható, hogy nőtt a jövőképét ingatagnak érző fiatalok aránya.
A következő hetekben a pénzintézet publikálja az ifjúsági index második negyedévi részletes eredményeit, amelyek választ adnak arra, hogy a fiatalok hogyan látják az anyagi és munkaerőpiaci helyzetüket, milyen fizetéssel számolnak a jövőben, valamint kiderül továbbá, milyen véleménnyel vannak az oktatásról.
A K&H 2012 utolsó negyedévében indította el a 300 fő megkérdezésével zajló, nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, valamint 2016 óta a gazdasági aktivitás szerint a 19-29 éves korosztályt reprezentáló felmérést. A válaszok alapján megszülető részeredményekből képződik egy összesített index, ami -50 és +50 közötti skálán helyezkedik el. A +50 pont a maximum, ami azt jelezné, hogy minden válaszadó elégedett, és nem tart attól, hogy romlani fog a helyzete. Az elméleti -50 pont minimum ezzel szemben azt mutatná, hogy minden válaszadó elégedetlen, és nem számítanak arra, hogy ez a helyzet javulni fog. A második negyedéves felmérés 2023. május 2-4. között készült, az előző kutatásokhoz hasonlóan a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére.
Kapcsolódó cikkeink
Középárfolyamon vásárolhatnak a K&H ügyfelei külföldön
A K&H február 10-én egy új, kedvező visszapénz kupont vezetett…
Tovább olvasom >K&H: javulóban a kormányzati intézkedések megítélése a kkv szektorban
Jelentősen, 8 ponttal javultak a kormányzat vállalkozásbarát intézkedéseivel kapcsolatos várakozások…
Tovább olvasom >700 ezer felhasználó, havi 2 millió utalás a K&H mobilbankjában
Januárban már hétszázezer mobilbanki ügyfél vette igénybe a K&H díjnyertes…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >