K&H: Nehezen bírják a kétszámjegyű inflációt a vállalatok
Megviseli a nagyvállalatokat a 20 százalék feletti infláció, 10-ből 9 kilenc cég működését befolyásolja negatívan – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi méréséből. Az infláció nagymértékű emelkedését elsősorban költségcsökkentéssel és áremeléssel kompenzálják a cégek. Utóbbinál a vállalatok közel fele teljesen beépítette az infláció mértékét az áraiba.
A belföldi kereslet után jelenleg az infláció az egyik legmeghatározóbb tényező a vállalatok jövedelmezősége szempontjából a K&H nagyvállalati növekedési index szerint, amely a magyarországi, kétmilliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező cégek következő egy évre vonatkozó várakozásait vizsgálja.
„A hazai infláció tavaly szeptemberben lépte át a 20 százalékot, majd januárban 25,7 százalékon tetőzött. Bizakodásra adhat okot, hogy ezt követően egy lassú csökkenés vette kezdetét, de az egyszámjegyű érték még várat magára. Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint a magyar éves inflációs ráta a 2022-es 15,3 százalékról várhatóan 16,4 százalékra emelkedik idén, majd 2024-ben 4 százalékra csökken. A kétszámjegyű infláció tehát még velünk marad egy ideig, ami nagymértékben meghatározza a nagyvállalatok jövőképét és működését”
– mondta el Rajna Gábor, a K&H Vállalati ügyfelek divíziójának vezetője.
Nőnek a költségek
Bár tavaly év végén megtorpant azon cégek emelkedő aránya, amelyeket kisebb vagy nagyobb mértékben negatívan érint az infláció, idén a korábbinál is magasabb arányt ért el: jelenleg a cégek 86 százaléka tartja jelentős kihívásnak, szemben az előző negyedévi 67 százalékkal. A magas infláció következtében leginkább a megnövekedett működési (87%), alapanyag- (71%) és bérköltségek (52%) foglalkoztatják a vállalatokat, de tízből három arról számolt be, hogy a szűkülő belföldi kereslet is nehezíti a mindennapjaikat.
Korlátozásokat hoz a magas infláció
„Az extrém magas inflációs környezet ellenére a nagyvállalatok többségénél nem volt és nem is lesz szükség megszorításokra. Minden negyedik céget azonban olyan jelentősen érint vagy érintett, hogy emiatt már bevezettek intézkedéseket vagy ha még nem, akkor tervezik azt. Ez az átlagosnál sokkal jellemzőbb a nyugat-magyarországi (43%) és a középvállalatokra (30%). Akik már tettek valami lépést az infláció kompenzálására, azok elsősorban a működési költségeket csökkentették a termelés volumenének megtartása mellett, azaz hatékonyságot növeltek (66%), illetve árat emeltek (55%). Utóbbit a cégek közel fele (49%) az inflációnál kisebb mértékben tudta érvényesíteni, míg további 42 százalék teljesen be tudta építeni az árakba”
– részletezte az eredményeket a szakértő.
A K&H nagyvállalati növekedési index kutatásról
A hazai nagyvállalatok jelentős gazdasági szerepe miatt a K&H Csoport 2014-től kezdődően átfogó negyedéves kutatást végez, amelyben feltérképezi a hazai nem-állami nagyvállalati szektor aktuális helyzetét, valamint, hogy hogyan látják saját cégük és a gazdasági környezet változásait a következő egy évben. A kutatás 200 darab, a 2 milliárd forint éves árbevételt meghaladó, nem állami tulajdonú cég döntéshozójának megkérdezésével történik. A felmérést az Impetus Research készítette 2023. február 13. és március 3. között a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére.
Kapcsolódó cikkeink
Árstopok és gazdasági intézkedések Közép-Európában: egyre több ország védekezik az infláció ellen
Miközben Magyarországon ismét napirendre került az árstopok bevezetése, Lengyelországban az…
Tovább olvasom >Középárfolyamon vásárolhatnak a K&H ügyfelei külföldön
A K&H február 10-én egy új, kedvező visszapénz kupont vezetett…
Tovább olvasom >K&H: javulóban a kormányzati intézkedések megítélése a kkv szektorban
Jelentősen, 8 ponttal javultak a kormányzat vállalkozásbarát intézkedéseivel kapcsolatos várakozások…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >