K&H: minden negyedik szülőkkel élő fiatal azonnal költözne
A szülőkkel élő fiatalok 25 százaléka a lehető leghamarabb önálló háztartásba költözne, ám 58 százalékuk számára csak az albérlet marad reális opció az azonnali váltáshoz. Miközben a 19-29 éves korosztály 28 százaléka tervez lakásvásárlást a következő három évben, tízből nyolc fiatal valamilyen mértékű hitel bevonásával tudná finanszírozni új otthonát. Különösen a 26-29 évesek körében válhat meghatározóvá a külső forrás: ebben a csoportban 41 százalék azok aránya, akik úgy gondolják, hogy túlnyomórészt hitelből tudnak majd ingatlant vásárolni.
A hazai fiatalok lakhatási helyzete vegyes képet mutat: 63 százalékuk már saját háztartást visz, emellett a szülői házban maradóknak csak egy szűk rétege, mindössze 6 százaléka érzi úgy, hogy egyáltalán nem is akar még elköltözni, azaz marad a mamahotelben – derül ki a K&H ifjúsági indexéből, amely a múlt év végén vizsgálta a 19-29 évesek költözési szándékait. A még szülőkkel lakó fiatalok kétharmada tervezi az elszakadást, de nem tartják sürgősnek ezt. Azok körében viszont, akik mielőbb szeretnének távozni a szülői házból, leginkább a lakásbérlés az opció, 58 százalékuk ezt az utat választaná. A lakásvásárlással – mint a legvonzóbb megoldással – több, mint a harmaduk számol. Emellett 4-4 százalékuk a partneréhez vagy más családtag ingatlanába költözne.
Hitel nélkül szinte esélytelen a lakásvásárlás
A következő három évben a fiatalok közel harmada, 28 százaléka készül ingatlanvásárlásra, ám a nemek és a gazdasági aktivitás szerinti megoszlás nagy különbségeket takar. A férfiak 38 százaléka tervez lakásvásárlást, szemben a nők 19 százalékos arányával. Az aktív keresők, azaz az állásban lévő fiatalok és a diákok 32-32 százaléka menne mielőbb önálló háztartásba.
A finanszírozási képesség beszédes. A fiatalok úgy gondolják, 20 százalékban kizárólag saját erőből oldanák meg a lakásszerzést, a fennmaradó 80 százalékuk azonban kisebb-nagyobb hitelfelvételre kényszerül majd. Azok aránya, akik legalább fele arányban hitelből vásárolnának, 52 százalékos.
Mankó a lakáshoz
Ezek az adatok arra utalnak, hogy a megfelelő saját erő hiánya és a hitelfelvételi kényszer miatt a fiatalok számára kulcsfontosságúak az állami támogatások.
Az Otthon Start Program kiváló esélyt kínál a lakásvásárlás előtt állóknak, hiszen államilag támogatott, kedvezményes hitelkonstrukciót biztosít, amely a K&H-nál is elérhető. A program keretében a fiatalok maximum 50 millió forintos hitelösszeget is igényelhetnek, ami jelentősen megkönnyítheti az önálló élet megkezdését és a saját tulajdonú ingatlan megszerzését még azokban a korcsoportokban is, ahol a saját megtakarítások összege alacsonyabb. A K&H adatai szerint az program keretében igényelt lakáshitelek átlagos összege a szeptemberi indulás óta 35 millió forint volt, az átlagos futamidő pedig 23 év, miközben a hitelezettek 35 százaléka a 21–30 éves korosztályból került ki.
K&H ifjúsági index
A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági index, amely a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére készült. A minta összetétele reprezentálja a magyarországi 19-29 éves városi lakosság összetételét nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, gazdasági aktivitás alapján. A felmérésben 300 fő vett részt, a hibahatár maximuma +/- 5,7 százalék. Az adatfelvétel 2025. szeptember 1-11. között történt.
Kapcsolódó cikkeink
A K&H mobilbankot mától a bankszámlával nem, viszont SZÉP kártyával rendelkező ügyfelek is használhatják
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Amikor egyszerre kell helytállni: válaszok a szendvicsgeneráció kihívásaira
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A K&H-nál tudásfejlesztéssel párosul az AI-bevezetés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az iráni konfliktus a vásárlásokban is érezhető
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2025-ben is magas volt a hazai infláció EU-s összevetésben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

