K&H: meglódultak a lakáshitelek
Jelentős bővüléssel indult az év a lakáshiteleket nézve a K&H friss összeállítása szerint. A pénzintézetnél megkötött lakáshitel-szerződések összege 36 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest. A lakáshitelek átlagos összege 25 millió forint fölé emelkedett, ami 40 százalékos többletnek felel meg éves szinten.
Az alacsonyabb inflációnak, a reálbérek emelkedésének köszönhetően a lakáspiac is élénkülni kezdett az idén, ez az ingatlanárak emelkedését is magával hozta, ami a lakáshiteleken is jól látható – közölte a K&H. Az újabb növekedés nem meglepetés, a pénzintézetnél már tavaly is láthatóak voltak a fellendülés jelei.
Két számjegyű többlet
A K&H idén januárban közel 15 milliárd forint értékben kötött lakáshitel-szerződéseket, szemben az egy évvel korábbi majdnem 11 milliárd forintos összeggel: ez 36 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. A lakáshitelek átlagösszege pedig közel 18 millió forintról 25 millió forint fölé ugrott, vagyis 40 százalékot meghaladó bővülés látszik. Az emelkedés elsősorban azzal magyarázható, hogy drágább lakásokra vettek fel hitelt az érintettek, a szerződések száma ugyanis még nem mutatott emelkedést idén januárban.
A teljes piacon is jelentős növekedés látható
A K&H adatai összhangban vannak a piaci adatokkal, amelyek szintén a szerződéses összegek emelkedését mutatják. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az idei év első hónapjában majdnem 125 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződéseket a magyarországi bankok, miközben egy évvel korábban ez az összeg 100 milliárd forint alatt volt, egész pontosan 82 milliárd forintot tett ki.
Duplázás után
A K&H által a lakáshiteleknél idén januárban elért növekedés folytatása a múlt évben kialakuló tendenciáknak.
A teljes magyarországi bankszektorban a lakossági hitelállomány 9 százalékkal nőtt 2024-ben az egy évvel korábbihoz képest, míg a K&H 13 százalékos növekedést ért el. A lakáshiteleket magában foglaló lakossági jelzáloghitelek folyósításának volumene több mint kétszeresére nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva. 2024-ben 12 milliárd forint zöld lakáshitelt folyósított a pénzintézet, ami a teljes lakáshitel-kihelyezés 6 százalékát adta. Így a zöld lakáshitelek teljes volumene 37 milliárd forintról 47,7 milliárd forintra nőtt.
Kapcsolódó cikkeink
K&H: egyre több középkorú él saját lakásban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Enyhülő inflációs nyomással és csökkenő közterhekkel számolnak a nagyvállalatok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így dolgozik együtt ember és AI – a mesterséges intelligencia forradalma a munkahelyeken
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Magyar Élelmiszerbank 44 000 élelmiszercsomagot állít össze az ALDI első adventi vásárának bevételéből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így készüljünk az ünnepekre négylábú kedvencünkkel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
