K&H: megállíthatják az élelmiszerboltok forgalmának csökkenését a SZÉP-kártyás vásárlások
A K&H Bank szerint megállíthatják az élelmiszerboltok forgalmának csökkenését a SZÉP-kártyás vásárlások, miután augusztustól öt hónapig ismét lehetővé válik a hideg élelmiszervásárlás, és az éves kedvezményes keret is emelkedik.

Sokan vásárolnak vele élelmiszert
A bank MTI-nek küldött pénteki közleményében kiemelte, tavaly február 1. és július 1. között a K&H SZÉP-kártya költések 26 százalékát fordították az ügyfelek élelmiszervásárlára, ami azt mutatja, hogy a kártyabirtokosok jelentős része élt ezzel a lehetőséggel.
A hideg élelmiszervásárlás újbóli bevezetése mellett az is segíti a juttatás felhasználását, hogy idén januártól ténylegesen megszűntek az alszámlák, az év első 5 hónapjában 3,4 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolítottak le K&H SZÉP-kártyával, mint tavaly ugyanebben az időszakban, akkor azonban élelmiszervásárlásra is fel lehetett használni.
Az év első öt hónapjában több mint 12 milliárd forintos forgalom volt a K&H SZÉP-kártyán, és május végén több mint 7 milliárd forint keret állt rendelkezésre. Emellett az elfogadóhelyek száma is fokozatosan emelkedik, ami szintén segíti a juttatás felhasználását, országosan több mint 40 ezer helyen használható a K&H SZÉP-kártya – írják a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
K&H: ahol múlt és jövő összeér: megújult a K&H oktogoni fiókja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szeptembertől jön a digitális SZÉP-kártya – nő a keretösszeg is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H: Hitelkártya egy perc alatt – új korszak a bankolásban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új befektető érkezik a Real Nature Kft.-hez – a stabilitás és a növekedés jegyében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lidl folytatja az UEFA Európa-ligával és az UEFA Konferencia-ligával való partnerségét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >