K&H: jövőre 2,5-3 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
A jelenlegi, bizonytalan kilátások alapján az idei évre várható 0,5 százalékos növekedés után gyorsulásra lehet számítani 2026-ban. Mindezt ebben az évben 4,3, 2026-ban pedig 4 százalékos éves átlagos infláció kísérheti – ismertette Németh Dávid, a K&H vezető elemzője a pénzintézet legfrissebb előrejelzését. A prognózisból az is kiderült, hogy mi vár a forintra.
Gyorsuló növekedés várható Magyarországon
A jelenlegi kilátások alapján ebben az évben – a tavalyihoz hasonló – mindössze 0,5 százalékos növekedés várható, jövőre azonban 2,5-3 százalék körüli bővülésre lehet számítani – mondta el Németh Dávid, a K&H vezető elemzője, aki hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján ismertette a pénzintézet legfrissebb prognózisát.
“A növekedési, egyben az inflációs prognózist jelentős bizonytalanság övezi, a geopolitikai helyzet ugyanis nagyon hektikus. A Trump-hatás szintén nehezíti a pontos előrejelzést, emellett a kereskedelmi háború, az Oroszország és Ukrajna között fennálló fegyveres konfliktus, továbbá az Irán elleni izraeli támadás – ez csak néhány olyan tényező, amelyek alapvetően befolyásolják a világ- és a magyar gazdaság teljesítményét is”
– mondta a szakember.
Hogyan alakulhatnak az árak?
A K&H 2025-re 4,3 százalékos éves átlagos inflációval számol.
“Itt azonban nagy kérdés, hogy meddig maradnak érvényben a hatósági árszabályozások, lesznek-e újabbak. Az élelmiszereknél vannak időjárásfüggő kockázatok, illetve a nemzetközi piaci árak, bizonyos agrártermékek, például a kakaóbab esetében jelentős növekedést mutatnak. Emellett a magyar költségvetésből érkező támogatások, akár adókedvezmények vagy pénzbeli hozzájárulások a belső keresleten keresztül, inflatorikus hatást fejthetnek ki. Emiatt a fogyasztói árindex a 3 százalék, plusz/mínusz 1 százalékpontos jegybanki toleranciasáv tetejénél ragad be”
– közölte a K&H vezető elemzője. Szerinte jövőre az éves átlagos infláció 4 százalék körül lehet, de a kilátások szintén bizonytalanok.
Hogyan alakulhatnak a bérek?
A magas inflációs várakozások jelentős hatást gyakorolhatnak a fizetések alakulására is. Az idei bérdinamikában némi lassulást látunk, ez pedig annak köszönhető, hogy a magyar gazdaság több mint két éve stagnál vagy visszaesik, ráadásul a munkanélküliségi ráta is növekedett.
“Az elmúlt években a beruházások is visszaestek, így a vállalatoknál nem volt érdemi termelékenységnövekedés, ez szintén hozzájárul a bérdinamika lassulásához. Ugyanakkor a jövő évtől a várható gazdaság élénkülés eredményeként a munkaerőpiac is feszesebbé válhat, ez pedig a béremelkedés irányába hat”
– fűzte hozzá Németh Dávid. A K&H prognózisában erre az évre 7,5-8 százalékos átlagos béremelkedés valószínűsíthető, ezt 2026-ban egy 9 százalék körüli emelkedés követheti.
Hogyan alakulhat a forint árfolyama?
A Magyar Nemzeti Bank döntéshozói várhatóan óvatosak maradnak a következő hónapokban a már említett az inflációs és geopolitikai kockázatok miatt. Az elemző szerint az idén egy kamatvágásra kerülhet sor, nagyon kedvező környezet kialakulása esetén esetleg két lazítás sem elképzelhetetlen. A magyar jegybank állásfoglalásaiból arra lehet következtetni, hogy stabil forintárfolyamot látnának szívesen, mivel ez hozzájárul az infláció megfékezéséhez.
Németh Dávid a forint árfolyamáról elmondta, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban a magyar deviza némi erősödést tudott felmutatni, mivel a növekvő kamatkülönbözet nemzetközi vásárlókat vonzott a piacra. Hozzáfűzte: “Amennyiben nyugodt piaci környezetben lennénk ez a kamatdifferencia további forinterősödést hozhatna. Ugyanakkor rámutat a nemzetközi környezet változékonyságára és a forint érzékenységére az, hogy egy-egy geopolitikai esemény, mint például az Irán elleni izraeli támadás, hirtelen forintgyengülést generált. Emiatt megnőhet a volatilitás a piacon és egy széles sávban mozoghat az euró árfolyama. Ennek az alja 395 forint, a teteje pedig 415 forint környékén alakulhat.
Kapcsolódó cikkeink
Az NKFH az országos szamócaellenőrzésnél csaknem 3 millió forintnyi bírságot szabott ki
Lezárult a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) négy héten…
Tovább olvasom >Spanyolországban héthavi mélypontra mérséklődött a fogyasztói árak növekedése májusban
Spanyolországban a fogyasztói árak éves növekedése 2,0 százalékra, tavaly október…
Tovább olvasom >Ezek lettek most a legolcsóbb termékek a boltokban
Miközben a boltok polcain még mindig találunk olyan termékeket, amelyek…
Tovább olvasom >További cikkeink
Márkahangolás 2025-re – A kommunikáció, amit ma már elvárnak
A digitális zaj, a túlkommunikált márkák és a változó fogyasztói…
Tovább olvasom >A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének állásfoglalása a kereskedelmi rendeltetésű ingatlanokra vonatkozó rendeletmódosítás kapcsán
Megjelent a 143/2018. (VIII. 13.) „plázastop” Kormányrendelet módosításának tervezete, amely…
Tovább olvasom >Mozgolódás a plázastop körül: módosulhat a kiskereskedelmi ingatlanpiacot szabályozó rendelet
Módosulhat a kereskedelmi ingatlanpiac egyik legmeghatározóbb jogszabálya: megjelent a 143/2018.…
Tovább olvasom >