K&H: javulóban a kormányzati intézkedések megítélése a kkv szektorban
Jelentősen, 8 ponttal javultak a kormányzat vállalkozásbarát intézkedéseivel kapcsolatos várakozások a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) vezetőinek körében – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2024 utolsó negyedéves kutatási adataiból.
A K&H hétfői tájékoztatása szerint az érték ugyan továbbra is a negatív tartományban áll mínusz 7 ponttal, de folyamatosan javuló tendencia rajzolódik ki, mert 2024 első negyedévében még csak a mínusz 15 pontot érte el a mutató, azóta viszont emelkedett.
A közleményben egyebek mellett felidézték, hogy 2025-re hirdette meg a kormány a kkv szektort segítő Demján Sándor Programot, amelyben csak idén 1410 milliárd forintos keretet allokálnak a kisvállalkozások ösztönzésére. Emellett új, maximum 3,5 százalékos kamatú kedvezményes hitelekkel is segítik a vállalkozásokat a Széchenyi kártya program keretén belül.
A mutató visszatért a 2023-as év végi szint környékére; a jövőben tovább folytatódhat az emelkedő tendencia és akár a pozitív tartományba is átfordulhat az intézkedések megítélése – értékelte a közleményben az eredményeket Oraveczné Németh Ildikó, a K&H lakossági és kkv szegmens marketing vezetője.
A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index összeállítás jelenleg 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A legutóbbi mérés, amelyet az Impetus Research készített, 2024. november 4. és 29. között történt.
Kapcsolódó cikkeink
K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >K&H: megtörtént a fordulat, előkerültek a hitelesek
A lakossági hitelezés egyértelműen fordulóponthoz érkezett. A 2023 eleji visszaesés…
Tovább olvasom >K&H: hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >