K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel méri a K&H Értékpapír lakossági befektetőinek tőkepiaci várakozásait. Az első öt hét válaszai alapján az optimisták aránya stabilan 50% körül alakult, míg a pesszimistáké egyik héten sem érte el a 20 százalékot – az index értéke így jellemzően +20 pont körül mozgott, ami határozottan pozitív piaci hangulatra utal.
Május végén indította útjára a K&H Értékpapír azt az új mutatót, amely hetente méri a hazai lakossági befektetők tőkepiaci hangulatát. A K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex célja, hogy egyetlen számban tükrözze az aktuális piaci megérzéseket, érzéseket és várakozásokat – a befektetői döntések egyik legnehezebben megfogható, ám annál fontosabb tényezőjét.
Az első öt hét válaszai alapján a hazai kisbefektetők egyértelműen optimista várakozásokkal tekintenek az év második felére. Az adatok szerint a válaszadók átlagosan ötven százaléka pozitívan látja a tőkepiaci kilátásokat, míg a pesszimisták aránya egyetlen alkalommal sem haladta meg a húsz százalékot. Az index értéke így húsz pont körüli szinten mozgott.
A hangulat egyetlen mutatóban – hetente frissülő befektetői visszajelzés
„A piaci információk mennyisége és gyorsasága ma már szinte kezelhetetlen, ráadásul sokszor nem is a gazdasági tények, hanem a hangulat alakítja az árfolyamokat. A K&H Értékpapír hangulatindexe épp ezt a lényeget ragadja meg: milyen érzésekkel, várakozásokkal fordulnak a befektetők a piac felé. Az első hetek eredményei azt mutatják, hogy ügyfeleink többsége jelenleg bizakodó”
– mondta Cinkotai Norbert, a K&H Értékpapír vezető elemzője.
A K&H Értékpapír befektetői hangulatindex alapja egy heti rendszerességgel kiküldött kérdés, amelyben a K&H Értékpapír lakossági ügyfelei a következő hat hónapra vonatkozó tőkepiaci várakozásaikat jelzik. A válaszadók három lehetőség közül választhatnak:
optimista: ha emelkedő tőzsdei árfolyamokra számítanak;
semleges: ha inkább oldalazó, bizonytalan mozgásokat várnak;
pesszimista: ha gyengülésre, korrekcióra vagy medvepiaci fordulatra számítanak.
Az index értékét a három válasz aránya alapján számítják ki: az optimista és pesszimista válaszok közötti százalékos különbség adja a végső értéket. Így, ha minden válaszadó optimista akkor +100 pont, ha mind pesszimista, akkor -100 pont az index értéke. Egy konkrét példával élve, ha háromszáz válasz érkezik, és ezekből százötven (50%) optimista, hatvan semleges, kilencven pedig pesszimista (30%), akkor az index értéke plusz húsz pont. A módszertan egyszerűsége ellenére jól követi a hangulat változását, amit a K&H Értékpapír szerint a jövőben egyre több befektető fog figyelemmel kísérni, mivel a döntések mögött gyakran nem elemzések, hanem piaci megérzések húzódnak meg.
Reakció a gyorsuló világra
A K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex bevezetését a tőkepiacokon tapasztalható fokozott volatilitás és információáramlás indokolta. A befektetőket ma már nemcsak hivatalos adatok, hanem véleményvezérek, közösségi médiás impulzusok, geopolitikai hírek és kamatvárakozások is befolyásolják – sokszor egy napon belül ellentétes irányba mozdítva az árfolyamokat.
A K&H Értékpapír célja, hogy ebben az ingadozó környezetben heti szinten közvetítse a lakossági befektetők kollektív hangulatát – ezzel is segítve a tájékozódást és a stratégiai gondolkodást a portfóliókezelésben.
A legfrissebb, aktuális adatok heti rendszerességgel az alábbi oldalon érhetőek majd el:
https://www.khertekpapir.hu/elemzesek/befektetoi-hangulatindex
Kapcsolódó cikkeink
K&H: hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei…
Tovább olvasom >Egy év alatt négyszeresére ugrott a felelős alapok kezelt vagyona
A Magyar Nemzeti Bank nemrégiben megjelent 2024-es adatai szerint a felelős alapok…
Tovább olvasom >Kiemelt érdeklődés övezi az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban meghirdetett konstrukcióit
Kiemelt érdeklődés övezi az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban meghirdetett…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >Kereskedők akaszthatják meg a Kellanova Mars általi felvásárlását Európában
Versenyjogi vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság a Mars közel 36…
Tovább olvasom >