K&H: ez a három tényező akadályozza leginkább a kkv-k működését
Munkaerőhiány, árfolyamváltozás, anyaghiány – ez akadályozza leginkább a cégek működését, derült ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb eredményeiből. A megfelelő szakemberek felvétele a vállalkozások több mint harmadának jelent problémát, míg az euróárfolyam változása és a járványhelyzet miatt kialakult anyaghiány nagyjából ötödüket érinti.
Egyre komolyabb a szakemberhiány a cégeknél, már 36 százalékuk számára kihívás betölteni a megüresedett pozíciókat a K&H kkv bizalmi index legfrissebb, 2021 negyedik negyedéves eredményeiből.
„A jelenlegi 36 százalékos arány bár jelentős, még mindig a vírus megjelenése előtti értékek alatt van. 2020 első negyedéve előtt ugyanis 10-ből nagyjából 6 vállalkozásnak jelentett kihívást a megfelelő alkalmazottak megtalálása. A munkaerőhiány azonban az elmúlt fél évben ismét megugrott, és több szektorban is kiemelkedő. Kifejezetten nehéz például informatikus vagy mérnök szakembert találni”
– ismertette az eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.
a gyenge forint és az anyaghiány is a meghatározó tényezők közé került
A második leggyakoribb probléma az euró-forint árfolyamváltozás, ez továbbra is a vállalkozások 21 százalékát akadályozza. Emellett a járvány miatt jelentősebbé váló anyaghiánnyal is már a cégek ötöde küzd, amelynek aránya 50 százalék feletti emelkedést mutat az előző negyedévhez képest.
fokozódó szakemberhiány a középvállalkozásoknál
Legnagyobb arányban a 300 millió és 2 milliárd forint közötti éves árbevétellel rendelkező cégeknél jelentett nehézséget a munkaerőhiány (46%), ami az előző negyedévhez képest számottevő, 14 százalékpontos emelkedést jelent. Ugyanezzel a problémával a kisvállalkozások 39 százaléka küzd, a mikrocégeknek pedig közel harmada (32%). Régiókat tekintve a Dél-Dunántúlon a legnehezebb a kkv-k helyzete, itt több mint felüknek (52%) okoz gondot a munkaerőhiány, miközben a fővárosi cégekre jellemző legkevésbé, hogy nem tudják betölteni a szabad pozíciókat (27%).
a cégek növekvő bérekkel kompenzálnának
Összességében a kkv-k 83 százaléka kalkulál növekvő bérekkel, amivel a magas inflációt és a növekvő bérminimumot akarják ellensúlyozni, míg csökkenéssel mindössze 1 százalékuk tervez. A béren kívüli juttatások tekintetében viszont egyelőre nem látható hasonló mértékű változás. Az előző negyedévhez hasonlóan a cégek nagyjából fele (51%) készül a fizetésen felül is honorálni alkalmazottai munkáját. A legnagyobb növekedést a 13. havi bér terén látni, 17 százalékról 21 százalékra nőtt azok aránya, akik várhatóan élnek majd ezzel a juttatási formával a következő egy évben.
Kapcsolódó cikkeink
K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >K&H: hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >