K&H: érdemes áttekinteni a lakásbiztosításokat
Idén is lesz lakásbiztosítási kampány, amelynek célja a meglévő szerződések áttekintése és szükség esetén újrakötése – közölte a K&H, amely a múlt évhez hasonlóan 2025-ben is nagy erőkkel készül a márciusi időszakra. A kampány elsődleges célja, hogy a lakástulajdonosok aktualizálják lakásbiztosításaikat. A K&H biztos jövő kutatás szerint a középkorúak 11 százalékánál a meglévő lakásbiztosítás több mint 15 éves. A pénzintézet felméréséből az is kiderült, hogy a középkorú lakástulajdonosok 69 százaléka a meglévő lakásbiztosítását a kedvező díj miatt választotta.
Közeledik a lakásbiztosítási kampány márciusban a lakóingatlan-tulajdonosok költségmentesen cserélhetik le meglévő szerződésüket. A kampány egyik fontos célja, hogy a lakásbiztosítások passzoljanak az adott ingatlanhoz, egyebek mellett az épület és a benne található ingóságok aktuális értékéhez.
„A biztosítások kiválasztásakor érdemes a kapcsolódó szolgáltatásokat és kiegészítő fedezeteket is átböngészni. A K&H például egyszerű kárbejelentést kínál a nap huszonnégy órájában akár a mobilbankon keresztül is. A kárkifizetés akár azonnali átutalással is megtörténhet a meghatározott feltételek esetén. Számos kedvezményt kínálunk a lakásbiztosítások iránt érdeklődőknek, így jelentősen csökkenthető a biztosítás díja. A K&H Csoport stratégiájának megfelelően kedvezőbb díjat kaphatnak azok is, akik fenntartható lakóingatlanban lnek”
– közölte Székely Pálma, a K&H értékesítés és életbiztosítási üzletágának vezetője.
Vannak nagyon régi biztosítások
A szakember a K&H biztos jövő kutatás múlt év harmadik negyedéves eredményeire utalva elmondta, hogy a felmérés mostani és korábbi eredményei szerint is a 30-59 éves korosztály tagjai a lakásbiztosítást tartják a legjobb védelemnek: a válaszadók 80-86 százaléka vélekedett így az elmúlt években. A középkorúak tipikusan 3-4 éve kötötték lakásbiztosításukat. A megkérdezettek 20 százaléka nyilatkozta ezt, ugyanakkor a válaszadók 11 százaléka több mint 15 éve kötötte a lakásbiztosítását. „Utóbbi időtáv már nagyon jelentős, tekintettel az áremelkedésre, ami azóta bekövetkezett a lakáspiacon. Éppen ezért a több éve kötött biztosításokat mindenképp érdemes megnézni, és úgy aktualizálni, hogy fedezetet nyújtsanak a biztosított épület és a benne található ingóságok aktuális értékére, elkerülve ezzel az alulbiztosítottságot.”
A kutatás szerint a középkorúak 69 százaléka a kedvező díj miatt döntött a meglévő lakásbiztosítása mellett. Ez a legfontosabb tényező számukra. Második helyen szerepelt az adott biztosítótársaság megbízhatósága, ezt a megkérdezettek 32 százaléka említette lényeges tényezőként. Emellett a kiegészítő fedezetek széles palettája az esetek 30 százalékában befolyásolta a döntést.
Kapcsolódó cikkeink
A magyar cégek több mint kétötöde alkalmaz mesterséges intelligenciát
A mesterséges intelligencia immár nemcsak ígéret vagy jövőkép, hanem a…
Tovább olvasom >K&H: jövőre 2,5-3 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
A jelenlegi, bizonytalan kilátások alapján az idei évre várható 0,5…
Tovább olvasom >K&H: pár ezer forinttal elkerülhető az anyagi csőd
Az utazás tervezésekor sokan csak a szállásra és a programokra…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Promóciók napján átadásra kerültek az „Év promóciója 2025” díjak
Idén 17. alkalommal került megrendezésre, a Trade magazin szervezésében az „Év…
Tovább olvasom >Egy év múlva nem lehet büntetlenül bérkülönbség a női és a férfi munkavállalók között
Jövő júniusban lép hatályba a bérek átláthatóságáról szóló uniós irányelv,…
Tovább olvasom >A kaktusz világa
Prémiumizáció, kereslet a minőségi italok iránt, fejlődő koktélkultúra, élményt kereső…
Tovább olvasom >