K&H: élvonalban a felelős befektetések
A K&H kiemelkedő eredményeket ért el az ESG-szempontokra is koncentráló felelős befektetési alapjaival a Privátbankár szakportál versenyén – közölte a pénzintézet. Két alap – K&H kényelem felelős befektetés és a K&H öko felelős befektetés – első helyet szerzett.

Rangos díjakat nyertek a pénzintézet ESG-s alapjai
A K&H kényelem felelős befektetési alap az első helyet szerezte meg a Legjobb vegyes óvatos ESG-alapok kategóriájában, míg a K&H öko felelős befektetés alapja szintén az első helyet szerezte meg a Legjobb globális részvény ESG-alapok versenyében – számolt be a Privátbankár.hu szakportál által megrendezett versenyen elért eredményekről a pénzintézet.
Emellett az Év ESG Alapkezelője címre kiírt versengésben a K&H Alapkezelője a második lett, tehát továbbra is az élvonalban szerepel, hiszen tavaly ugyanebben a kategóriában az első helyet szerezte meg.
“Nagyon örülünk az elismerésnek. A bank és valamennyi munkatársunk elkötelezett a fenntartható, felelős befektetések iránt”
– mondta Ács Tamás, a K&H Alapkezelő vezetője.
Horváth Barnabás, a K&H Alapkezelő szenior tudásmenedzsere az alapkezelő versenyének apropóján rendezett konferencia panelbeszélgetésében beszélt a fenntartható befektetések jövőjéről és a felelős pénzügyi megoldások szerepéről is. Az elismeréseket kommentálva a szakember közölte:
“A felelős befektetéseink többek között a környezeti- a társadalmi – és a jó vállalatirányításra szempontokra koncentrálnak, azaz ezeket a szempontokat kiemelten kezelő vállalatok részvényeit, államok kötvényeit tartják a portfóliójukban. Nemzetközi és magyar szinten is egyre növekszik az érdeklődés fenntartható befektetések iránt.”
A felelős befektetési alapok mögött lévő piaci szereplőket a K&H Alapkezelő nagyon szigorú feltételrendszer alapján választja ki; A kizárási politika alapján például fegyvergyártó cégek, fosszilis energiahordozókat kitermelő, állati bőrök és szőrmék előállítói, dohányipari cégek nem kaphatnak helyet a portfóliókban.
Kapcsolódó cikkeink
A mobilbankolás a mindennapok része
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fenntarthatósági fordulópont előtt a magyar szállítmányozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H: naponta 200 lakáshitel-igénylést adnak be az elsőlakás-vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Dm babybonus várandósoknak és kisgyermekes családoknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 millió eurót fordított spanyolországi gyárának fejlesztésére a Danone
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A mobilbankolás a mindennapok része
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >