K&H Elemzői kommentár: Halvány életjelet adott magyar gazdaság
A második negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, valamint kiegyensúlyozott mutatók alapján 0,2 százalékkal nőtt a GDP éves összevetésben. A gazdaság teljesítménye az első negyedévhez képest pedig 0,4 százalékkal bővült. Az év első hat hónapjában éves szinten a nyers adatok alapján nem történt érdemi változás, míg a kiigazított adatok 0,1 százalékos visszaesést tükröznek.
„Bár a friss negyedéves adatok egy picivel kedvezőbbek lettek a várakozásunkhoz képest, ugyanakkor a féléves adat összhangban van az előrejelzésünkkel. Arra számítottunk, hogy az első negyedéves visszaesést a második negyedév kompenzálni fogja. Így az év első felében a múlt év azonos időszakához viszonyítva gyakorlatilag stagnált a gazdaság”
– értékelte a kedden megjelent tényadatokat Németh Dávid, a K&H vezető elemzője.
A második negyedévben, ahogy arra számítani lehetett, a szolgáltatások húzták a gazdaságot, különösen az információ, kommunikáció ágazat teljesítménye volt kiemelkedő. Látni lehetett azt is a havi adatokból, hogy az ipar gyengén szerepelt, ez pedig visszahúzta a GDP-növekedést. Emellett a mezőgazdaság a kedvezőtlen időjárás miatt szintén hátráltatta a bővülést. A GDP keresleti oldalának alakulásáról a szakembert azt mondta, hogy a lakossági fogyasztás adhatott támaszt a második negyedéves növekedésnek, miközben a beruházások és a nettó export negatív irányba terelhette a gazdaságot.
Németh Dávid közölte azt is, hogy a következő két negyedévben további élénkülésre lehet számítani a jelenlegi kilátások alapján. „Az építőiparban látunk kedvező jeleket, valamint az iparon belül úgy tűnik, hogy az autó- és akkumulátorgyártás túlléphet a mélyponton, így az utóbbi alágazatok is pozitívan járulhatnak hozzá a harmadik és negyedik negyedéves GDP-adatokhoz. Az agrárium teljesítménye nagyon bizonytalan. Fontos, hogy az elmúlt hetekben kedvezőbb volt az időjárás, ennek következményeként elképzelhető, hogy a tényleges mezőgazdasági mutató kedvezőbb lesz a jelenlegi becsléshez képest. A keresleti oldalon a lakossági fogyasztás továbbra is meghatározó, bár a nettó reálkeresetek emelkedése lassulást mutat, ez pedig némi kockázatot hordoz. A kormányzati élénkítő intézkedések ugyancsak javíthatják a teljesítményt, bár ezeknek a hatása részben 2026-ban jelentkezhet majd. A beruházások visszaesését a folyamatban lévő nagyvállalati projektek tompíthatják” – tette hozzá a szakértő.
Németh Dávid összességében 0,5 százalék körüli GDP-növekedést vár 2025-ben az előző évhez képest.
Kapcsolódó cikkeink
Kormányinfó: minden előfordulhat az árrésstoppal kapcsolatban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jövőre végre beindulhat a magyar gazdaság növekedése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem változott az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >