K&H Elemzői kommentár: Élbolyban a forint
A forint, a lengyel zloty és a cseh korona a feltörekvő piaci ligában a legjobbak közé tartozik az idén. Akad azonban kockázat is a következő hetekre nézve.
Bár az elmúlt hetekben többször is hektikus mozgások voltak a nemzetközi piacokon, például az Izrael és Irán közötti fegyveres konfliktus, valamint a kereskedelmi háború újabb eseményei miatt. A turbulensebb időszakokban a feltörekvő piaci devizák általában sokkal érzékenyebbek, azaz jóval nagyobb a volatilitásuk – ugyanakkor most a forint és a régiós devizák viszonylag stabilak maradtak.
“A forint több mint 3, a cseh korona 1,7, a lengyel zloty pedig 0,9 százalékkal erősödött az euróval szemben az idei első félévben. Ezzel szemben a legtöbb feltörekvő piaci deviza gyengült az euróval szemben, például a román lej, a brazil reál és a dél-afrikai rand is. Igaz, utóbbiakat a dollárral szemben jegyzik, amely szintén gyengült az euróval szemben. Az első félévben ugyanis az amerikai deviza több mint 10 százalékot veszített az értékéből. Nemcsak hat, hanem három és egy hónapos időtávon is az élbolyba tartozik a magyar deviza felértékelődése”
– mondta Németh Dávid, a K&H vezető elemzője.
A forint erősödésében szerepet játszik, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elkötelezett az infláció letörése mellett, ezért relatív magas kamatszintet tart fenn, ami vonzóbbá teszi a magyar devizát a befektetők számára. Emellett fontos, hogy a magyar folyó fizetési mérleg és a nettó finanszírozási képesség pozitív tartományban van. Ez azt jelenti, hogy az országban devizatöbblet keletkezik, ez pedig szintén támogatja a forintot. A szakember hozzátette: Összességében a régiós devizák jó szerepléséhez hozzájárul, hogy a makrogazdasági mutatók viszonylag kedvezőek. Továbbá a már említett Izrael és Irán közötti konfliktus viszonylag távolabb esik a térségtől, és egyelőre nem okozott tartós, markáns energiadrágulást, ez ugyancsak pozitív a forintra, a zlotyra és a koronára nézve.
A szakember közölte:
“Július elején izgalmas napok jöhetnek, hiszen lejár az amerikai büntetővámok elhalasztására vonatkozó határidő, Európának még nincs megállapodása az Egyesült Államokkal ezen a téren. Amennyiben magas vámtarifák lépnének életbe, az kedvezőtlen hatással lenne a régiós és magyar gazdaságra, így a forintnál a leértékelődés kockázata felerősödhet.”
Ha kedvező marad a hangulat a következő hetekben, akkor a 398 forintos euróárfolyam komoly ellenállást jelent, ha viszont ezt áttöri a jegyzés, akkor megnyílik az út a 392 forint árfolyam felé. Alapvetően sávos kereskedésre számítunk a nyár végéig, ez azt jelenti, hogy főként a 395 és 408 forint közötti intervallumban mozoghat az eurókurzus.
Kapcsolódó cikkeink
Zöldhitelezés: lendületben a fenntartható finanszírozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A nyugdíjba lépéssel papíron közel feleződik a jövedelem – érdemes ezt észben tartani és lépéseket tenni
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H: egyre több középkorú él saját lakásban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
