K&H: egyre többet kártyáznak a fiatalok
A K&H ifjúsági indexéhez az idei harmadik negyedévben készült felmérés szerint a banki kapcsolatokkal rendelkező 19–29 éveseknek 78 százaléka használ valamilyen bankkártyát, ám internetbanki vagy mobilbanki szolgáltatásokat jóval kevesebben, mindössze 38, illetve 45 százalékuk vesz igénybe – állapítja meg a K&H ifjúsági indexe. A visszafogott arány magyarázható azzal is, hogy a bankszámlájukat is viszonylag ritkán használják.
Nem meglepő, hogy a 19–29 éves fiatalok közel fele (49 százaléka) használ inkább készpénzt. Akik pedig elektronikusan – azaz bankkártyával vagy okosórával – szoktak fizetni, azok átlagosan havonta 66 ezer forintot költenek. Az említett adatokon alapuló becslés szerint, ha 19–29 évesek korosztályába tartozó több mint 1,1 millió fiatal fele a készpénzes fizetés helyett az elektronikusat választaná a havi 66 ezer forint elköltésére, akkor több mint 400 milliárd forint összegű forgalom terelődhetne át a készpénzes térfélről az elektronikusra, áll a K&H sajtóközleményében.//
A fenti cikk a Trade magazin 2021/12-01. számában is megjelent.
Kapcsolódó cikkeink
A németek fele többet rendelne online, ha még aznap megérkezne a csomag
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H: mire gyűjtenek a fiatalok és mekkora megtakarítással rendelkeznek?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H: Tartalékból élni: a fiataloknál nagy a szórás, meddig elég a félretett pénz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem kampány, hanem rendszeres segítség: több tízezer felajánlás a menhelyi kutyáknak és cicáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

