K&H: Bizonytalanok a kkv-k, nem tudják, mikor lesz jobb a helyzet
Nagy a bizonytalanság a hazai vállalkozások körében: ezt jelzi, hogy az év elejéhez képest alig változott a K&H kkv bizalmi index, ami jelenleg -5 ponton áll. Egyedül a vállalati hitelkamatokkal kapcsolatban várnak kedvező fordulatot a cégek, miközben a versenyhelyzetük alakulását régen látták ennyire kiélezettnek. A középvállalkozások bizalma bár jelentősen csökkent az előző negyedévhez képest, ám még mindig az ő várakozásaik vannak egyedül a pozitív tartományban. Az ágazatok eltérően vélekednek a következő egy évről.
Megtorpant a cégek bizalma. A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index az év eleji -4 ponthoz képest alig változott, jelenleg -5 ponton áll. Ugyan a tavalyi harmadik negyedévben elért mélypontot (-14) követő javulás nem folytatódott és messze még a pozitív tartomány, de nem is romlott számottevően a cégek hangulata.
„Bizonytalanság érezhető a szektorban, amit egyrészt az mutat, hogy nem változott számottevően a cégek hangulata az előző negyedévez képest, másfelől, hogy 2016 óta nem volt ennyire tartósan a negatív tartományban az index. A mostani stagnálás annak tudható be, hogy az indexet befolyásoló tényezők többsége alig változott. Számottevő javulást egyedül a vállalati hitelkamatokkal kapcsolatban várnak a cégek, miközben a versenyhelyzetük alakulását kevésbé látják fényesen”
– mondta el Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.
Kapcsolódó cikkeink
K&H: a szolgáltató szektor lendülete némileg ellensúlyozza az ipar akadozását
“A GKI frissen publikált konjunktúraindexe 2 ponttal csökkent a legutóbbi…
Tovább olvasom >Így lett része a hétköznapoknak a mesterséges intelligencia
A mesterséges intelligencia (AI) ma már szinte észrevétlenül vált a…
Tovább olvasom >NGM: már több mint félszáz cég fejlesztési terveiről született döntés a Demján Sándor Tőkeprogramban
Brüsszel nyomásgyakorlása ellenére a kormány mindent megtesz a hazai kkv-k…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >