K&H: az utazás és a lakásvásárlás áll a fiatalok a fókuszában
A megtakarítással rendelkező fiatalok leginkább utazni szeretnének a spórolt pénzükből, de előkelő helyen áll a prioritások között a lakásvásárlás is. A nők 50 százaléka, a férfiaknak csak 32 százaléka tesz félre lakásra a friss K&H ifjúsági index szerint. A fiatalok harmada autóra gyűjt, a nyugdíjas évek viszont egyelőre nincsenek a “képben”.
Továbbra is főként utazásra szánják a spórolt pénzüket a megtakarítással rendelkező magyar fiatalok – derült ki a K&H legfrissebb, a 19-29 évesek körében készített felméréséből. Az idei második negyedévben a megkérdezettek majdnem 43 százaléka mondta azt, hogy főként erre spórol. A lakásvásárlásra takarékoskodók aránya, amit a válaszadók átlagosan picit több mint 39 százaléka említett, továbbra is a második helyre szorult a célok sorrendjében.
„A nők esetében 50, a férfiaknál 32 százalék a lakáscélt fontosabbnak tekintők aránya”
– emelte ki Rammacher Zoltán, a K&H lakossági ügyfél szegmens marketingvezetője. Hozzátette:
„Akinek lehetősége van, annak érdemesebb mielőbb megkezdeni a takarékoskodást. Lakásvásárlás esetén a megspórolt pénz, az esetleges szülői támogatás fedezheti egy lakáshitelhez szükséges önrészt. A mostani környezetben a tavalyihoz képest alacsonyabb lakáshitel kamatoknak, illetve a reálbérek emelkedésének köszönhetően a lakáshitel felvételt tervezők kedvezőbb helyzetben vannak.”
A bank felmérései 2012-ig nyúlnak vissza. Az adatsorból az látszik, hogy a lakáscélú megtakarítások 2022-ig megelőzték az utazási célúakat. Sokáig az általános takarékoskodás tartott lépést a lakásvásárlással, majd 2017 és 2022 között egyértelműen az otthonteremtés került az első helyre. Végül 2022-től kezdve több olyan negyedév volt, amikor az utazási célú megtakarítás megelőzte a lakáscélút.
Mi mást?
Az autóvásárlást a felmérés résztvevőinek 35 százaléka jelölte meg megtakarításának indokaként. A kisvárosokban az átlagnál jóval nagyobb, 48 százalék ez az arány. Konkrét cél nélkül a megkérdezettek valamivel több mint 27 százaléka takarékoskodik. Ugyanez az aránya azoknak, akik valamilyen drágább használati eszköz vásárlására tesznek félre pénzt, de még nem döntötték el, hogy mire. Az utóbbi főleg a 19–25 évesekre jellemző, náluk 33 százalék ez az arány.
A nagyobb értékű tárgyakkal kapcsolatban többet is választhattak a megkérdezettek. Az összes megkérdezettre vetítve a fiatalok 14 százaléka szeretne asztali számítógépet vásárolni a megtakarított pénzéből, utána következnek a sorban 12 százalékkal a mobiltelefonok, majd a háztartási gépek közel 11 százalékkal. A számítógép-alkatrészek, a tv-k, táblagépek játékkonzolok, kerékpárok pedig 2-6 százalékos aránnyal zárták a felmérést.
Az ilyen tárgyakra spórolók körében első helyre 50 százalékos említéssel a laptopok, asztali számítógépek kerültek (ez a teljes mintán 14 százalékot jelent). A másodikra 46 százalékkal a mobiltelefonok, a harmadikra 39 százalékkal a háztartási gépek, a negyedikre a számítógép-alkatrészek 24 százalékkal. A tévék, a tabletek, a játékkonzolok és az elektromos kerékpárok szerepelnek még a listán.
Családi eseménnyel járó költségekre a K&H felmérésében megszólalók 17 százaléka takarékoskodik. Tanulmányok finanszírozására 18 százalékuk spórol. Továbbra is kirívóan alacsony, 12 százalék azok aránya, akik nyugdíjukra gondolva tesznek félre pénzt.
Kapcsolódó cikkeink
Átlagosan évi félmillió forintot lehetne spórolni a családi házaknál a K&H rezsikalkulátora szerint
Néhány kattintással fény derülhet egy ingatlan energiaigényére, üzemeltetési költségeire, sőt,…
Tovább olvasom >Óvatos kivárásban a hazai kkv szektor
A hazai kis- és középvállalkozások esetében inkább alkalmazkodásról, mint a…
Tovább olvasom >A világ legfenntarthatóbb bankjai között a K&H anyabankja
Harmadik éve kapott „A” minősítést a CDP-től a K&H belga…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >