K&H: A kkv-k továbbra is számítanak az uniós forrásokra
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, közel felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat. Az ágazatok közül az iparban emelkedett egyedül ez az arány, itt 10-ből 6 vállalkozás vélekedik így – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi, 2023. első negyedévi eredményéből. A cégük számára kedvező kiírást viszont kevesen találnak, ezzel párhuzamosan a benyújtott pályázatok száma is lecsökkent. Az év második felében ezt a képet javíthatják a várhatóan nyáron megjelenő foglalkoztatási célú, valamint az év végi technológiafejlesztési pályázatok.
A magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index legutóbbi eredménye szerint továbbra is látnak esélyt a cégek uniós forrás elnyerésére.
„A bizonytalanság ugyan csökkenő pályára állította az uniós pályázatok elérthetőségének megítélését, de nem okozott jelentős visszaesést. Jelenleg a cégek 45 százaléka tartja reálisnak, hogy támogatáshoz juthat, ami alig marad el az elmúlt két évre jellemző 50 százalék körüli értéktől. Ez az arány a következő negyedévekben akár újra emelkedő pályára kerülhet, ugyanis az igazságügyi reform elfogadásával 13 milliárd eurónyi forráshoz nyílhat meg az út. A Területfejlesztési Miniszteri Kabinet szerint a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Program Plusz (GINOP Plusz) keretein belül a vállalkozások számára foglalkoztatási célú felhívások már a nyár elején, míg technológiafejlesztési pályázatok várhatóan az év végén megjelenhetnek”
– hívta fel a figyelmet Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.
Ha a különböző ágazatokat nézzük, eltérő kép rajzolódik ki az uniós pályázati esélyek megítélésé illetően. Jelenleg a mezőgazdasági és az ipari cégek tartják a legvalószínűbbnek, hogy uniós támogatáshoz jussanak (egyaránt 59%). Előbbieknél ez jelentős, 12 százalékpontos visszaesés, az utóbbiaknál pedig 13 százalékpontos emelkedés az előző negyedévhez képest. A kereskedelemben ez az arány nem változott az előző negyedévhez képest (43%), legkevésbé pedig a szolgáltató szektor tartja reálisnak uniós forrás elnyerését (38%).
Kevesebb a vonzó pályázat
A források befagyasztásával párhuzamosan csökkent az érdeklődés a vállalkozások részéről a pályázatok iránt. „A kevesebb kiírás azt eredményezte, hogy jelenleg mindössze a kkv-k 15 százaléka találkozott olyan kiírással, amely érdekelheti a céget. Ennél alacsonyabb arány, 12 százalék, mindössze egyszer, 2016-ban fordult elő az index történetében. Ennek következtében csökkent az egy vállalkozásra eső benyújtott pályázatok aránya is. A kkv-k átlagosan 1,3 pályázatot adtak be cégenként az elmúlt egy évben, szemben a korábban jellemző 1,5 -1,7 értékkel” – részletezte az eredményeket a szakértő.
Kapcsolódó cikkeink
Az okostelefonos fizetés biztonsága felér a bankkártyáéval
A huszonévesek többsége ugyanolyan biztonságosnak tartja digitalizált kártyával történő okostelefonos…
Tovább olvasom >5+1 aranyszabály digitális eszközeink védelmére
A digitális eszközök használata vitathatatlanul megkönnyíti az életünket, az online…
Tovább olvasom >K&H kkv bizalmi index: Kettészakadt a kkv szektor – a nagyobbak már pozitívan látják a jövőt
A K&H kkv bizalmi index kutatás második negyedéves eredményei alapján…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >