K&H: a fiatalok jelentősen csökkenthetik digitális rezsijüket, ha tudatosak
Ma már a digitális rezsi mindenkit érint kisebb vagy nagyobb mértékben, különösen igaz ez a fiatalokra, diákokra. Kiemelten fontos a tudatosság ezen a téren, például a kedvezmények kihasználása, amellyel évente akár több tízezer forint is megtakarítható – közölte a K&H, az általa szervezett Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő középdöntője apropóján. Ismerteti azt is, hogy mennyit költenek a magyarok a digitális szolgáltatásokra.
Jelentős tétel havonta a telefonálás, a netezés mindenkinek, ezen belül a fiataloknak is. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendszeresen megjelenő kutatása szerint – amelynek legfrissebb, 2023-as adatai alapján – a hírközlési szolgáltatásokra, azaz mobiltelefonra, internetre, tévé-előfizetésre és otthoni – vezetékes – telefonra átlagosan 20 900 forintot fizettek a magyarok, ami 13 százalékos emelkedést jelentett a megelőző évhez képest. A hírközlési kiadásokon belül a mobilinternetezést is magában foglaló mobilszolgáltatás jelentette a legnagyobb tételt, amelynek átlagos összege 12 400 forint volt. A Hatóság szakértői az elemzésben jelezték, hogy a hírközlési összkiadások nem tartalmazzák a streamingszolgáltatásokat, mivel azokat az emberek jellemzően közvetlenül a tartalomszolgáltatóknak fizetik.
Tippek a digitális takarékoskodásra
A pénzintézet közölte azt is, hogy az alapszolgáltatások mellett számos egyéb kiadás merülhet fel. Például nagy, ismert szoftvergyártók olyan csomagjai, amelyek a tanuláshoz és az otthoni munkához szükségesek. Kezdve a szövegszerkesztőtől, a táblázatkezelőn át a prezentációkészítő vagy éppen képszerkesztőig. Az egyik legismertebb szoftvergyártó irodai csomagjára van olyan magánszemélyeknek szóló, családinak nevezett, több személlyel megosztható előfizetés, amely eddig éves szinten 36 ezer forint volt, a legfrissebb számla viszont már 46 500 forintról szól. A diákok spórolhatnak, ha igazolják, hogy tanulnak, ezzel jelentősen csökkenthető a szóban forgó programcsomaghoz köthető kiadás. A keresőmotorjáról ismert világcég számos megoldást kínál akár ingyenesen, de ott például a tárhely méretére és az ahhoz kötődő költségekre is figyelni kell.
Sok fiatal fogyaszt tartalmat, zenét a különböző szolgáltatók alkalmazásán keresztül. A reklámmentes megoldások általában pénzbe kerülnek, de nem mindegy mennyibe. Érdemes összehasonlítani az aktuális kínálatot és a különböző csomagokat és így kiválasztani a legmegfelelőbbet. A fiataloknak hasznos a családtagokkal is egyeztetniük, ha elég az egyik a sok közül, akkor abból egy családi verziót előfizetni, így az egy-egy családtagra jutó kiadás jelentősen csökkenthető.
A mesterséges intelligencia utóbbi években tapasztalt elképesztő felfutása miatt a diákok is gyakran használják valamelyik szolgáltató alkalmazását. Ezeknek van ingyenes és fizetős verziója is, utóbbiak hitelesebb, minőségibb információkat nyújtanak. A K&H szakértői szerint érdemes ezeknél is megnézni, hogy melyik a legmegfelelőbb az adott fiatalnak és utána mérlegelni az előfizetős megoldást, ha szükség van rá. A különböző alkalmazások tesztelése azért is fontos, mert a mesterséges intelligencia-alkalmazások több kérdésben eltérő válaszokat adhatnak.
Persze a digitális rezsi mellett van még más is
Tudatos tervezéssel jelentősen csökkenthető a fiatalok digitális rezsije, de a virtuális világ mellett a mindennapi kiadások optimalizálása is lényeges. Érdemes a diákoknak a szülőkkel együtt megtervezniük a havi, éves költségvetésüket, kitűzni célokat a takarékoskodásra. Például egy új notebook vagy okostelefon megvásárlása érdekében.
A spórolásban a diákok számára segítséget nyújthat a K&H tizenötödik jubileumához érkező vetélkedősorozata. A K&H Vigyázz, kész, pénz! verseny feladatai és oktatási anyagai gyakorlati pénzügyi ismeretekkel látják el a diákokat. Az idei vetélkedő iránt minden eddiginél nagyobb volt az érdeklődés: 3438 csapat jelentkezett, ami 10 százalékkal több, mint tavaly. Az első fordulóban több mint 14 ezer diák mérte össze tudását, így a kezdetektől már több mint 100 ezer fiatal vett részt a megmérettetésen, játékos formában fejlesztve pénzügyi ismereteit. Az idei tanév versenye már a regionális középdöntőnél tart, ahol korcsoportonként és régiónként a legjobb 5-5 csapat méri össze tudását.
Kapcsolódó cikkeink
A megújuló energia és az ingatlanfejlesztés húzza a zöldhiteleket
A Magyar Nemzeti Bank nemrég megjelent 2024-es adatai szerint a…
Tovább olvasom >A tízmilliárdos szinthez közelít a munkáshitel-állomány
Sok ezren igényeltek munkáshitelt a K&H-tól az idén, és a…
Tovább olvasom >Közös élményekkel készül a nyárra a K&H és a Mastercard
A K&H és a Mastercard idén országszerte exkluzív zenei és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Komoly átalakulásban a magyar tésztapiac
A szokások változása alapjaiban formálják át a magyar tésztapiacot –…
Tovább olvasom >Magyar Édességgyártók Szövetsége: stagnáló piacon egyensúlyoz a magyar édesipar
A hazai édesipar számára mennyiségben stagnáló piacot hozott 2024, és…
Tovább olvasom >Linamar és Gallicoop vezeti továbbra is a Békés vármegyei TOP100 vállalati listát
Továbbra is a Linamar Hungary Zrt. és a Gallicoop Zrt.…
Tovább olvasom >