K&H: a fiatalok 22 százalékának van hosszabb időre elegendő tartaléka
Tízből közel hat fiatalnak van valamennyi megtakarítása a legfrissebb K&H ifjúsági index szerint. Jelentős eltérések vannak közöttük: a megtakarítók 38 százalékának legalább hat hónapra elegendő tartaléka lenne arra az esetre, ha nem lenne bevétele, 36 százalékuk maximum egy, 26 százalékuk pedig legfeljebb három hónapra tud tervezni. Ugyanakkor a tartalékoló fiatalok több mint tizede egy évnél hosszabban tudna bevételek nélkül élni.
Sok fiatal kerülne nehéz helyzetbe, amennyiben valamilyen okból megszűnne a havi bevételük: ebben az esetben a felhalmozott tartalékaikra kellene támaszkodniuk, ám ez sokuknál kemény dió – erre jutott a K&H ifjúsági index az idei első negyedévben.
22 százalék
„Fontos, hogy a fiatalok minél korábban kialakítsák tudatos pénzügyi szokásaikat – különösen a megtakarítások terén. Már 14 éves kortól jó eszköz lehet ehhez egy megtakarítási betétszámla, amelyhez digitális céltervező is kapcsolódik. Itt megadhatják, mire gyűjtenek – legyen az jogosítvány, új telefon vagy akár az első lakásuk -, és nyomon követhetik, hol tartanak a cél elérésében. Ez az első lépés a tudatos pénzkezelés felé, ami idővel természetessé teszi a nagyobb célok megvalósítását is – legyen szó befektetésekről vagy nyugdíjcélú megtakarításokról, amelyeket már mobilbankból kényelmesen lehet kezelni. A jövő öngondoskodása így indul – lépésről lépésre, tudatosan”
– kommentálta az eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H Lakossági ügyfél szegmens marketing vezetője. Hozzátette: „A felmérésünk szerint a fiatalok 42 százalékának nincs megtakarítása és ez az arány az elmúlt 5 évben nem változott érdemben.”
Mennyi időre elég a megtakarítás?
A részletes adatok szerint az idén a megtakarítással rendelkező fiataloknak a 36 százaléka úgy ítéli meg, hogy csak egy hónapig tudná finanszírozni a mindennapokat a meglévő tartalékából. Emellett 26 százalékuknál is maximum három hónapos időtávról lehet szó. Összességében tehát a megtakarítással rendelkező fiatalok többsége, 62 százaléka csak olyan összegű megtakarítással rendelkezik, amelyből viszonylag rövid időre tud csupán tervezni.
A kutatás szerint 38 százalékos a megtakarító fiatalokon belül azoknak az aránya, akik legalább fél évet mondtak, ami némileg magasabb a 2012. óta minden negyedévben megjelenő felmérés eredményeiből számolt 34 százalékos átlagnál.
Az összesített eredményekből látható továbbá, hogy a tartalékoló fiatalok 8 százaléka egy évet sem tart lehetetlen küldetésnek. A legjobb helyzetben lévők aránya 11 százalékos, ők azok, akik saját bevallásuk szerint több mint egy évre elegendő tartalékkal rendelkeznek.
A lakóhely alapvetően meghatározza ezt a kérdést, a felmérés szerint ugyanis az átlagos 58-hoz képest Budapesten a huszonévesek 68 százalékának van tartaléka. S míg a fővárosban a megtakarítással rendelkezők 49 százaléka tudná kihúzni legalább félévig a megtakarításaiból, addig a kisebb városokban ez az arány mindössze 25 százalékos.
K&H ifjúsági index
A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági index, amely a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére készült. A minta összetétele reprezentálja a magyarországi 19-29 éves városi lakosság összetételét nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, gazdasági aktivitás alapján. A felmérésben 300 fő vett részt, a hibahatár maximuma +/- 5,7 százalék. Az adatfelvétel 2025. február 7. és 17 között történt.
Kapcsolódó cikkeink
A diákok harmada úgy látja, könnyen talál majd magának munkát
A diákok mindössze ötöde tartja európai színvonalúnak a magyarországi oktatást,…
Tovább olvasom >Legalább 16 százalékos drágulást érez a fiatalok fele
Átlagosan 19 százalékos inflációt érzékeltek a fiatalok idén februárban, de…
Tovább olvasom >Egyre jobb a fiatalok helyzete, saját bevallásuk szerint
Jelentősen javult a fiatalok saját jelenlegi helyzetükkel és jövőbeli várakozásaikkal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >