K&H: a befektetők zöme évente takarít csak meg
A havi rendszerességű megtakarítás a befektetők negyedére jellemző, 80 százalékuk pedig évente legalább egyszer figyel arra, hogy félretegyen valamennyi pénzt – derül ki a K&H csoport felméréséből, amelyről az MTI-t pénteken tájékoztatták.
A pénzintézet a magyarországi prémium, tehát az átlagnál magasabb tartalékkal rendelkező befektetők megtakarítási szokásait vizsgálta; 1850 fő válaszolt a kérdéseikre országosan 27 helyszínen tavaly ősszel – olvasható a közleményben.
Arra a kérdésre, hogy milyen befektetésekkel növelné portfólióját, a megkérdezettek 53,6 százaléka a befektetési alapokat válaszolta, miközben 35,9 százalék nevezte meg a részvényeket, 20,9 az államkötvényeket, 11,7 a bankbetéteket, 7,4 a devizát és 4 százalék a befektetéssel egybekötött biztosítást.
A rendszeresen félretett havi pár ezer forinttal rövid idő alatt megalapozható a pénzügyi biztonság, néhány év alatt pedig már komolyabb megtakarítás is elérhető – hangsúlyozta a közlemény szerint Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója. Ez a fajta előrelátás a fiatalabb generáció számára is példaként szolgál – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Átlagosan évi félmillió forintot lehetne spórolni a családi házaknál a K&H rezsikalkulátora szerint
Néhány kattintással fény derülhet egy ingatlan energiaigényére, üzemeltetési költségeire, sőt,…
Tovább olvasom >Óvatos kivárásban a hazai kkv szektor
A hazai kis- és középvállalkozások esetében inkább alkalmazkodásról, mint a…
Tovább olvasom >A világ legfenntarthatóbb bankjai között a K&H anyabankja
Harmadik éve kapott „A” minősítést a CDP-től a K&H belga…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >