K&H: a banki kapcsolattal rendelkező fiatalok háromnegyede használ valamilyen bankkártyát
A banki kapcsolatokkal rendelkező 19-29 éveseknek 78 százaléka használ valamilyen bankkártyát, ám internetbanki vagy mobilbanki szolgáltatásokat jóval kevesebben, mindössze 38, illetve 45 százalékuk vesz igénybe – tájékoztatta a K&H harmadik negyedéves felméréséről hétfőn az MTI-t.

A banki kapcsolatokkal rendelkező fiatalok több mint 3/4-e használ valamilyen bankkártyát
A közleményben kiemelték: a fiatalok fele havonta átlagosan 66 ezer forintot költ az elektronikus fizetőeszközökön keresztül.
A fiatalok 96 százaléka kapcsolatban áll valamelyik bankkal, ugyanakkor a korosztály közel fele (49 százaléka) inkább készpénzt használ.
Ha a korosztályába tartozó több mint 1,1 millió fiatal fele a készpénzes fizetés helyett az elektronikusat választaná a havi 66 ezer forint elköltésére, akkor több mint 400 milliárd forint összegű forgalom terelődhetne át az elektronikus felületre – mutattak rá. Ez a bank szerint azért is fontos lenne, mert nemzetközi szinten is kimagasló szinten van Magyarországon a készpénzállomány, GDP-arányosan 14-15 százalék.
A pénzintézet szerint már iskolás korban érdemes a fiatalokat megismertetni az elektronikus banki szolgáltatásokkal, hogy a későbbiekben tudatosan használják azokat. Arra is kitértek, hogy a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedő keretében széles körű ismeretanyagot állítottak össze az általános és középiskolás diákoknak a mindennapi pénzügyekről és a különböző digitális fizetési megoldásokról.
Okostelefonnal havonta több mint 1,6 millió alkalommal fizetnek a banknál; a digitalizált kártyák 15 százalékát használják okosórával történő fizetésre – tették hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Leginkább információkeresésre használják a munkavállalók az AI-t
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H: karrierlabor a valóságban: a fiatal vezetők nem félnek a felelősségtől
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Dekarbonizáció: a hazai cégek 45%-a rendelkezik stratégiával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe októberben, rekordközeli gabonakészletek várhatóak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigorodnak az uniós előírások az élelmiszer-adalékanyagokra – új szabályok a tartósítószerek és édesítőszerek használatában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Sentix: borúlátóbbakká váltak a befektetők az euróövezetben novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


