Kézműves finomságokkal és hagyományőrző programokkal várja Magyarország a berlini Nemzetközi Zöld Hét látogatóit
A berlini Nemzetközi Zöld Hét nem csak Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszerágazati és kertészeti fogyasztói vására, hanem nagyszabású agrárpolitikai találkozóhely is, ahová évről évre számos ország agrár- és politikai vezetője látogat el. Magyarország 2017-ben partnerországa volt a rendezvénynek, de minden évben hangsúlyos megjelenéssel készül. Hazánk az Agrármarketing Centrum szervezésében 16 kiállítóval és egy magyar étteremmel képviselteti magát a 2020. január 17-26. között zajló nagyszabású eseményen.
Németország ikonikus rendezvényének tekinthető a Nemzetközi Zöld Hét, amelyen tavaly több mint 400 ezer látogató kóstolhatta meg 80 ország élelmiszer-különlegességeit. Az esemény egyben diplomáciai, kormányzati és szakmai találkozóhely is, amely kiváló alkalom agrárgazdasági és üzleti kapcsolatok építésére. Az esemény 2020. január 17-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Az idei esemény hagyományos vásárbejárásakor a magyar standot meglátogatta Julia Klöckner, Németország szövetségi élelmiszerügyi és mezőgazdasági minisztere és Janusz Wojciechowski, az Európai Unió mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa, ahol a magas rangú vendégeket dr. Nagy István agrárminiszter fogadta Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője és Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettesének társaságában.
Hazánk idén 600 négyzetméteres közösségi standdal várja a látogatókat. A tizenhat kiállító portékái között megtalálhatóak a hagyományos magyaros ízek, mint például a füstölt húsok, kolbászok, vecsési savanyúságok, vagy a nagy népszerűségnek örvendő kürtőskalács, de hidegen sajtolt olajok, szarvasgombás termékek, chili szószok és kézműves csokoládék is színesítik a palettát. A standon üzemelő étterem étlapjára olyan klasszikus, és a vásározók körében kedvelt fogások kerültek, mint a gulyásleves, a lángos, vagy a marhapörkölt. A vásár 10 napja alatt a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület tart mesterségbemutatót és kínál kalocsai motívumokkal díszített kézimunkákat, amelyeket a tapasztalatok szerint a látogatók néhány nap alatt elkapkodnak.
A standhoz látogatók színpadi programokat is élvezhetnek, így például fellép az Agyagbanda népzenei formáció, a Szárnyas Sárkányok gólyalábasai, de lesz operett és szalonzene is. A magyar stand a Messe Berlin 11.2-es csarnokában várja a látogatókat Csehország, Lengyelország és Bulgária standjainak szomszédságában. Az idei esemény partnerországa Horvátország.
Kapcsolódó cikkeink
Élmények és élvezetek az idei Grüne Wochén
A mezőgazdaság és élelmiszeripar év eleji csúcsrendezvényének tartott Grüne Woche…
Tovább olvasom >„Az idei év legfontosabb feladata a tudásátadás” – Interjú Papp Zsolttal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökével
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2025-ben kiemelt célként tűzte ki az…
Tovább olvasom >Magyar ételkülönlegességeket is lehet kapni a szingapúri Food and Hotel Asia kiállításon
Idén is megnyílt Szingapúrban a Food and Hotel Asia (FHA)…
Tovább olvasom >További cikkeink
Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >Portugieser csúcstalálkozó: Megvannak a jubileum győztesei
Április 23-án immár tizedik alkalommal szerveztek nemzetközi versenyt a portugieser…
Tovább olvasom >