Kézfertőtlenítő állomásokat telepít a SPAR
A járványügyi helyzetre való tekintettel a SPAR további 200 áruházában helyez ki állványokat, amelyekre kézfertőtlenítő adagolókat telepít a vásárlók számára.
„A SPAR to Go egységekkel rendelkező áruházainkban már az első hullám idején kihelyeztük azokat az állványokat, amelyekből kézfertőtlenítőhöz juthatnak hozzá vásárlóink, azonban a második hullámra való tekintettel további 200 adagolót telepítünk a SPAR áruházakba országszerte, hogy ezzel is biztosítsuk a higiéniát valamennyi vásárlónk számára” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.
A SPAR a kézfertőtlenítő állványokat azokra a közösségi területekre helyezi ki, ahol a vásárlók belépnek az áruházakba, így mindenki számára könnyen hozzáférhetővé válik a fertőtlenítési lehetőség. A SPAR a pandémia kezdetén jelentős készleteket halmozott fel saját üzletegységei tisztántartására és fertőtlenítésére. A SPAR már megrendelt további 8000 liter kézfertőtlenítőt utánpótlásként, amelyet a vásárlóközönség számára bocsát díjmentesen, hogy folyamatos legyen a vevőközönség ellátása.
A SPAR áruházakban az ország minden pontján továbbra is ugyanazok az intézkedések vannak érvényben – a munkatársak és a vásárlók érdekében –, mint az első hullámnál.
A SPAR Magyarország korábbi, most is érvényben lévő intézkedései a koronavírus világjárvány kapcsán az alábbiak:
– Megkülönböztetett figyelmet fordítunk vásárlóink és munkatársaink biztonságára, és minden elvárható intézkedést megteszünk a jövőben is.
– Megnöveltük a fertőtlenítő- és tisztítószer rendeléseinek mennyiségét. Az áruházakban pedig továbbra is rendkívül alapos a takarítás.
– Valamennyi munkavállaló számára maszkot, kesztyűt és fertőtlenítőszert biztosítunk.
– A kiszolgálópultoknál és a pénztáraknál padlómatricákkal segítjük a vásárlókat az egymástól történő távolság megtartásában.
– Megvalósítottuk az úgynevezett leheletvédő plexik telepítését a kasszáknál, amely egyszerre szolgálja a vásárlók és a munkatársak védelmét.
– Arra kérjük a vásárlóinkat, hogy a válogatható frissárut puszta kézzel ne fogják meg, használjanak erre a célra kihelyezett fogóeszközt, vagy eladótéri műanyag zacskót, esetleg papírzacskót, amibe be is csomagolhatnak!
– A kollégáink munkavégzésének segítése érdekében növeltük a szünetkiadások rugalmasságát, hogy segíteni tudjuk a gyakoribb kézmosás lehetőségét. Ahol erre nincs lehetőség, ott kézfertőtlenítőt biztosítunk.
– A központi, a logisztikai és az élelmiszertermelési területek munkavállalói esetében biztosítjuk a szükséges mennyiségű a céges buszjáratot, hogy a dolgozók meg tudják tartani a szükséges távolságot egymástól a munkába jutás során.
– Az üllői és a bicskei központjaink büféinek üzemeltetése terén is új szabályokat hoztunk: elkülönítettük egymástól az egyes műszakokat, valamint a központi és raktári munkavállalókat a bicskei központunk vonatkozásában, és a rendszeres napi takarítások és fertőtlenítések számát megsokszoroztuk.
– A központi irodaházban dolgozó munkatársak tekintetében a biztonságos munkavégzés feltételeinek a biztosítása érdekében több intézkedés került bevezetésre és ahol megoldható, biztosítjuk az otthoni munkavégzés lehetőségét is.
A közleményhez csatolt képeket gyors regisztráció után nagyobb felbontásban is elérheti a SPAR Médiatárban, a http://mediatar.spar.hu/ oldalon. A felületen lehetősége nyílik a SPAR további publikus képeit is letölteni. A képek felhasználásakor kérjük, hogy a spar.hu fotókreditet használja.
Kapcsolódó cikkeink
Nem áll meg 2025-ben sem a SPAR fejlődése: két budapesti áruház újult meg 580 millió forintból
Mintegy 580 millió forintos beruházással megújult két budapesti SPAR szupermarket.…
Tovább olvasom >Egyre több a hazai saját márkás termék a nemzetközi SPAR polcokon
2023-hoz képest ötször több, összesen 3,3 ezer tonna terméket exportált…
Tovább olvasom >Közel 5%-os forgalombővülést ért el tavaly a SPAR Magyarország
Összesen 1111,6 milliárd forint forgalmat ért el 2024-ben a SPAR…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyar torma virágzik – mégis nehéz helyzetben vannak a termelők
Bár 2024-ben tovább nőtt a magyar tormaexport volumene, és a…
Tovább olvasom >Erős Pistás pogácsával rukkolt elő az Univer és a Lipóti Pékség
Omlós, mégis nagy erő van benne, egyesíti a túrós-tejfölös könnyedséget…
Tovább olvasom >Nem áll meg 2025-ben sem a SPAR fejlődése: két budapesti áruház újult meg 580 millió forintból
Mintegy 580 millió forintos beruházással megújult két budapesti SPAR szupermarket.…
Tovább olvasom >