Kezdődik az idény a Balatonnál, feljövőben a hajósturizmus
Az elmúlt öt évben ötvenkét százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma a Balatonnál, ahol az idén további visszaesésre semmiképpen, inkább kisebb fellendülésre lehet számítani.
Üsztöke Botond, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke elmondta: a belföldi turizmus legfontosabb célállomása a Balaton, amely tavaly mintegy 1,2 millió vendéget fogadott. Az idén egyebek közt két nagy nemzetközi vitorlásverseny és huszonhat fesztivál is alkalmat ad a tó szépségének és lehetőségeinek bemutatására.
A balatoni fejlesztésekkel kapcsolatban elmondta: az elmúlt három év tapasztalatai igen rosszak voltak. Négy éve jóformán csak hitelből történnek beruházások, ami először az euró és a svájci frank árfolyamváltozása, majd a gazdasági válság miatt okozott gondot, így a hitel-törlesztések sok helyen elakadtak. A kereskedelmi szálláshelyek különösen nehéz helyzetbe kerültek, így se a Balatonnál, se Budapesten – a két legnagyobb magyar turisztikai övezetben – nem sikerült árakat emelni, miközben a költségek nőttek – írja az Origo, az MTI nyomán.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Adni és kapni (egy koktélt a bárban) – A nap videója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megújult turisztikai képzést indít a Visit Hungary és a Magyar Turizmus Akadémia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A svédasztalos menzák biztonságos üzemeltetésére figyelmeztet a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >