Kezdő vállalkozóknak indít díjmentes képzést a Kamara
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a területi kamarák közreműködésével új, térítésmentes képzést indít vállalkozást tervezők és már működő cégek vezetői számára. A „Vállalkozói Iránytű” elnevezésű program célja, hogy gyakorlati, azonnal alkalmazható tudást nyújtson a résztvevőknek pénzügyi, adminisztratív és stratégiai kérdésekben. Jelentkezni 2025. augusztus 26-ig lehet a résztvevő vármegyei és városi kamarák honlapjain keresztül.
A képzés a Vállalkozásfejlesztési Projekt keretében, a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával valósul meg, és úgynevezett blended learning, azaz hibrid formában zajlik, amely ötvözi az e-learning anyagokat – például videókat és esettanulmányokat – a kontaktórákkal. A tanfolyam négy fő témakört ölel fel: az ötlettől a koncepcióig tartó folyamatot, az üzleti tervezést, az adózással és adminisztrációval kapcsolatos ismereteket, valamint a válságkezelés alapjait. A részvétel teljes mértékben ingyenes, a rugalmas tanulási forma pedig lehetővé teszi, hogy a résztvevők saját tempójukban haladjanak. A program végén hiteles tanúsítvány igazolja a megszerzett tudást.
A képzés kezdő és indulás előtt álló vállalkozók számára egyaránt nyitott, továbbá azoknak is ajánlott, akik szeretnék megerősíteni üzleti ismereteiket és tudatosan építeni vállalkozásukat. Az indulás 2025 szeptemberében várható, a pontos időpontot a jelentkezők a regisztrációt követően kapják meg. A jelentkezési felület és részletes információk a területi kamarák honlapjain (mkik.hu/teruleti-kamarak) érhetők el. Kérdés esetén a helyi kereskedelmi és iparkamara munkatársai állnak az érdeklődők rendelkezésére.
További információk:
https://mkik.hu/hirek/tudasalapu-oktatasi-projekt-vallalkozoknak-gyakorlatiasan
A képzés felnőttképzés keretében, a vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelően valósul meg. Felnőttképzési engedélyszám: E/2021/000218. Készült a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési Projektjének keretében, a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával.
Kapcsolódó cikkeink
Egyre több segítséget ad a vállalkozásoknak az egy éve megújult Kamara
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új program a magyar vállalkozások digitalizációjának támogatására
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarország étele 2026 – A jövő mesterei és a népmesék ízei egy színpadon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Költési trendek az ünnepi szezonban: a megfizethető ajándékok, az élmények és a prémium élelmiszerek kerülnek előtérbe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Meglepő fordulat az eMAG-on: idén karácsonyra többen rendelnek részletre PC-t, mint hűtőszekrényt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egyetlen nap kellett, hogy a vegánok ne tűnjenek többé hippiknek – ilyen volt a Vegan Summit Budapest
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
