Kezdetben visszaesett, majd fellendült a vállalatértékesítési piac a járvány hatására
A világjárvány miatt először visszaesés, majd fellendülés jellemezte a vállalatértékesítési és felvásárlási (M&A) piacot 2020-ban – közölte az Allen & Overy nemzetközi ügyvédi iroda legfrissebb negyedéves felmérésében.
Kiemelték: az M&A ügyletek értéke 8 százalékkal, míg volumene 9 százalékkal esett vissza 2020-ban.
Magyarország duplázott tavaly, a megvalósult tranzakciók összértéke 1,13 milliárd dollárt tett ki, ami több mint kétszerese a 2019-es közel 530 millió dollár tranzakciós összértéknek – ismertették.
Sahin-Tóth Balázs, az Allen & Overy Budapest vezető ügyvédje a társaság online sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a magyarországi teljesítmény mögött néhány nagyobb ügylet áll, például az Aegon biztosító értékesítése és a Goodman ingatlanvagyonának eladása.
Az MTI kérdésére közölte: Közép- és Kelet-Európa (CEE) országaiban az M&A piac tranzakciós értékben 39,7 százalékkal esett vissza 2020-ban az előző év adataihoz képest.
A felmérés adatai szerint globális szinten tavaly az ügyletérték és az ügyletszám alapján is a távközlési, technológiai és médiaszektor vezetett; a tranzakciók összértéke 27 százalékkal növekedett a negyedik negyedévben 2019 azonos időszakához képest ezen a területen. A fogyasztási cikkek ágazata és a kiskereskedelmi szektor is kedvező képet mutat az adatok alapján, miközben jelentős volt a visszaesés az élettudományok területén és az ingatlanpiacon.
Az ügyvédi iroda előrejelzése szerint 2021-ben az M&A piacon az aktivitás növekedése várható Magyarországon, a CEE-országokban és globálisan is.
A piacot felfelé hajthatja, hogy a felhalmozódott magántőkének a befektetők helyet keresnek, továbbá a járvány miatt elhalasztott ügyletekre előbb-utóbb sort kerítenek a felek – vázolta fel Sahin-Tóth Balázs. Bizonyos szektorok, így például a technológiai ágazat, felértékelődtek a járvány hatására – tette hozzá, utalva arra, hogy az ilyen ügyletek számának a további növekedésére lehet számítani. Újságírói kérdésre hozzátette, hogy más részről épp a járvány miatt bajba került vállalatok eladósorba kerülése ösztönözheti idéntől az M&A piacot.
A társaság vezető ügyvédje szintén újságírói kérdésre elmondta, hogy Magyarországon például a bankpiacon látnak teret további konszolidációra. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Leginkább információkeresésre használják a munkavállalók az AI-t
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Dekarbonizáció: a hazai cégek 45%-a rendelkezik stratégiával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lassulni látszik a Temu és a Shein növekedése Európában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az OKSZ kommentárja a friss inflációs adatról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További termékekre terjeszti ki az árréscsökkentést a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megtört a növekvő trend: idén ugyanannyit terveznek költeni a magyarok karácsonykor, mint tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

