Kevesebb ruha fogyott tavaly
A felső- és munkaruházatra még mindig költenek a vásárlók, az értékesítésből származó bevétel három százalékkal nőtt.
A GfK Hungária hazai ruházati piacot vizsgáló tanulmánya, a
FashionScope megállapításai szerint a hazai ruházati piacon 2006 során szemmel
láthatóan komoly változások zajlottak. A piac kínálati oldalán több
kedvezményes árukínálattal rendelkező lánc és néhány divattervező üzletház
jelent meg. A kínálat növekedése mellett azonban az értékesített mennyiség a
2006. évi teljes ruházati piacon mintegy 3 százalékkal csökkent 2005-höz
képest. Az egy évvel korábbi szintnél alacsonyabb mennyiséget 1,4 százalékponttal
kevesebb háztartás vásárolta meg. Legnagyobb veszteséget a sportruházati
kategória szenvedte el: a vásárló háztartások számának mintegy 3,1 százalékos
visszaesése mellett mintegy 15 százalékkal csökkent a vásárlások mennyisége.
A háztartások kedvelik az árakciókat: vásárlásaik mintegy 23
százaléka akciós árak kínálata idején történik. Ez az arány egy százalékponttal
több, mint a 2005-ben mért szint.
A teljes ruházati forgalom csatornatípusok közötti
megoszlását tekintve megfigyelhető, hogy a piac a láncba szerveződött kereskedelem
irányába mozdult el, az utcai árusok szerepe három százalékponttal esett vissza
2006 során. A sportruházati boltok szerepe két százalékponttal, míg a
márkaboltok szerepe egy százalékponttal nőtt 2005-höz képest a háztartások
vásárlásai alapján.
Leginkább a sportruházat eladás esett vissza.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >