Kevesebb magyar nyaralt júliusban Horvátországban
A tavaly júliusi adatokhoz képest csaknem tizedével kevesebb magyar nyaralt az idén júliusban Horvátországban, augusztusra azonban nagyobb vendégforgalmat várnak – közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője kedden az MTI-vel.
Marin Skenderovic elmondta: a múlt hónapban csaknem 103 ezer magyar vendég utazott az adriai országba, ahol közel 616 ezer vendégéjszakát töltöttek. A magyar nyaralók száma 9,9 százalékkal, tartózkodási idejük hossza 5,6 százalékkal csökkent tavalyhoz képest.
Az idegenforgalmi szakember hozzátette: a tavalyi lendületes emelkedés után a mostani számok a 2010-es évvel nagyjából megegyező adatok, augusztusra azonban hagyományosan nagyobb vendégforgalommal számolnak Magyarországról.
Az eddig eltelt hét hónap alatt összesen majdnem 164 ezer magyar kereste fel Horvátországot, és közel 870 ezer éjszakát töltöttek ott. Augusztusig 8,4 százalékkal mérséklődött a magyar vendégek, 8,6 százalékkal pedig a vendégéjszakák száma.
A teljes horvátországi turizmust tekintve összességében pozitív változásokat tükröznek a statisztikák. Júliusban 2.757 ezer külföldi vendég 18.783 ezer éjszakát maradt az országban, ami a vendégszám 1,9 százalékos és a vendégéjszakák 6,4 százalékos növekedését mutatja.
Az év eddig eltelt időszakában összesen 5.689 ezer külföldi utazott Horvátországba, 31.683 ezer éjszakát maradva, vagyis 4,9 százalékkal többen voltak, és 6,6 százalékkal hosszabb ideig tartózkodtak az országban.
Marin Skenderovic elmondta: nagyjából változatlan a cseh, a szlovák és francia turisták száma, de a magyarokkal együtt kevesebb az olasz, a szlovén és a spanyol vendég, ami minden bizonnyal az adott országok gazdasági helyzetét tükrözi. A csökkenést azonban jobban ellensúlyozta az osztrák, a német, a holland, a lengyel vagy az orosz vendégek számának lényeges növekedése. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Több mint 1,2 milliárd forintnyi turisztikai fejlesztés Bács-Kiskunban
Turisztikai fejlesztésekre több mint 1,2 milliárd forintot fordíthatnak Bács-Kiskun vármegyében…
Tovább olvasom >Egy nap alatt kétszer zárta be ugyanazt a két kínai büfét a fogyasztóvédelem
Egy nap alatt kétszer kellett bezárnia ugyanazt a két fővárosi…
Tovább olvasom >Áttörés történt a szabadidősport, az élménysport és az aktív turizmus területén
Áttörés történt Magyarországon a szabadidősport, az élménysport és az aktív…
Tovább olvasom >