Kevesebb kolbász és szalámi fogyott az első harmadévben
A GfK Hungária ConsumerScan adatbázisának adatai azt mutatják, hogy mind kolbászból, mind pedig szalámiból kevesebb mennyiséget vásároltak a magyar háztartások, mint egy évvel korábban. Míg vastagkolbászból kevesebb mennyiség fogyott, addig vékonykolbászból a háztartások 5 százalékkal többet vásároltak, mint egy évvel korábban.Az idei év első harmadévében mind kolbászból, mind pedig szalámiból kevesebb mennyiséget vásároltak a magyar háztartások, mint egy évvel korábban. Ennek a csökkenésnek a mértéke a kolbászok esetében közel 7 százalék, a szalámiknál pedig több mint 17 százalék. A két szegmens csökkenése mögött eltérő okok húzódnak meg. A kolbászok esetében az egy vásárló háztartásra eső átlagos mennyiség visszaesése, míg a szalámi esetében a vásárló háztartások számának csökkenése áll a háttérben.
A vizsgált időszakban a kolbászt vásárló háztartások száma kisebb mértékben csökkent, mint az egy háztartásra eső megvásárolt mennyiség. Ennek oka részben a magas, közel 11 százalékos átlagár-növekedés. Az átlagár emelkedésének következtében a kategória értékben növekedni tudott közel 4 százalékkal. A kolbászkategória csökkenése mögött a vastagkolbász szegmensének erőteljes, közel 19 százalékos mennyiségi csökkenése áll. Ezzel szemben a vékonykolbászból a háztartások 5 százalékkal többet vásároltak, mint egy évvel korábban. Ennek köszönhetően a vékonykolbászok mennyiségi piacrésze 6 százalékponttal nőtt.
A szalámik esetében a kategóriát vásárló háztartások számának csökkenése meghaladta a 15 százalékot. Ennek hatását tovább erősítette az enyhén csökkenő vásárlási intenzitás, ami összességében a kategória csökkenéséhez vezetett. A kategória legnagyobb szegmense a csemegeszalámik szegmense, ezt követi a paprikás szalámik, végül a szalámimixek szegmense.
A kereskedelmi márkákat vizsgálva a kolbászok esetében stabilitás figyelhető meg, míg a szalámiknál a gyártói márkák erősödtek. A gyártói márkák piacrésze 12 százalékponttal nőtt a vizsgált időszakban.
A háztartások által vásárolt kolbászok és szalámik eladásainak változása 2008 és 2009 első harmadévének összevetésében, százalékban
Piaci trend Mennyiségi Értékbeli
változás (%) változás (%)
Kolbász -7% 4%
Szalámi -17% -14%
Forrás: GfK Hungária, Consumer Tracking
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >