Kevesebb hitelkérelem nagyobb összegekre
A Magyar Fejlesztési Bank adatai szerint a cégek hitelfelvételi kedve visszaesett év elején, viszont a kérelmek értéke emelkedett. A korábbi hitelkérelmek 50-60 millió forintos átlaga januárban 170 millió forint fölé, míg a jóváhagyottaké 85 millió forint
Januárban a Magyar Fejlesztési Bank a kkv hitelprogramok keretében 54 kérelmet fogadott be mintegy 9,3 milliárd forint értékben. A hónap során és a korábban befogadott kérelmekből – 5,5 milliárdos összegben – 65 jóváhagyás történt. Januárban a programok közül a Vállalkozásfejlesztési Hitelprogram volt az abszolút meghatározó, a 65 jóváhagyásból 57 ennek a programnak a részeként valósult meg.
A 310 milliárd forintos hitelkeret kihasználtsága január végére meghaladta a 80 %-ot. Mivel a kkv-k részéről továbbra is jelentős érdeklődés mutatkozik, az ügyfelek folyamatos kiszolgálása érdekében az MFB kezdeményezte a kormányzatnál a Vállalkozásfejlesztési Hitelprogram keretösszegének megemelését.
Az agrárprogramok keretében a Bank négy jelentősebb, az átlagot jóval meghaladó értékű kérelmet hagyott jóvá. A programok keretében a kkv szektor számára a folyósítások 3,2 milliárdot tettek ki, szemben az előző év azonos időszakának 1,6 milliárdos folyósítási értékével.
A Bank 2010. február 7-ig több mint 295 milliárd forint új hitelt hagyott jóvá a vállalkozói programok szerinti hitelek keretében – írja a piacesprofit.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >