Kevés lehet a körte
A tavaszi fagy, valamint a nyári jégkárok miatt hiány lehet idén körtéből – jelezte a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke a Magyar Hírlapnak adott interjúban – olvasható az mfor.hu-n.
Csizmadia György elmondta: a körte kényes gyümölcs, számos kártevő megtámadja, ami eladhatatlanná teszi a gyümölcsöt, ugyanakkor csak az első osztályú körte adható el.
A lap hétfői számában megjelent cikk szerint Magyarországon évente 23 ezer és 28 ezer tonna közötti mennyiség termett körtéből az utóbbi években. A világ 25 millió tonnás körtetermésének mintegy 12 százaléka származik Európából, 78 százalék pedig Ázsiából. Magyarország főként az Európai Unióból importál körtét, évente mintegy kétezer tonnát, a magyar export pedig Ausztriába, Szlovákiába, Romániába, Finnországba és a skandináv államokba irányul. (mfor.hu, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Lila paradicsom jöhet a boltokba: Ausztráliában indulhat a Purple Bliss bevezetése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A FruitVeB 2025-ben a TÉSZ-ek támogatását és szakmai koordinációját tekintette kiemelt feladatának
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fagykár pusztította a tavalyi gyümölcstermést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felértékelődik az utasbiztosítás szerepe 2026-ban a focivébé miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


