Kevés a hagyma, robbanhat az ára
Január elején nőtt a zsákos hagyma nagykereskedelmi ára, ami további áremelkedés hírnöke lehet. Jóval kevesebb van hagymából az idén, mint tavaly ilyenkor.

Az aszály sokat rontott a hagyma-helyzeten
A zsákos kiszerelésű vöröshagyma a lengyel nagybani piacokon számottevő mértékben január előtt október végén emelkedett utoljára; novemberben és decemberben a nagybani ár 2,1 PLN/kg (180 Ft/kg) környékén stagnált – mutat rá a napi.hu.
December legvégén és január első napjaiban azonban már elindult egy kis mértékű drágulás, ami az eddigi évek tapasztalatai szerint általában az előjeleként vehető annak, hogy az új évben milyen irányt vesznek az árak.
Az európai és a lengyel kínálati helyzet figyelembevételével, szinte biztos a további áremelkedés a frisspiaci és a feldolgozásra szánt tételek esetében is. Ennek javarészt az az oka, hogy Lengyelországban a betárolt készletek szintje lényegesen alacsonyabb az előző évinél. Hasonló problémával küzdenek Hollandiában és több más európai országban is.
Lengyelországban a nagykereskedelemben kínált zsákos hagyma eladási ára minőség függvényében pillanatnyilag rekordnak számít: az 1,80-2,40 PLN/kg (152-204 Ft/kg) közötti sávban mozog.
Magyarországon a vöröshagyma nagybani ára január elején a bruttó 200-250 Ft/kg volt, az import tételek pedig 320-350 Ft/kg áron cseréltek gazdát.
Kapcsolódó cikkeink
Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >Törökországban némileg lassult az élelmiszerinfláció áprilisban
Törökországban 2021 decembere óta legalacsonyabbra, 37,86 százalékra lassult az éves…
Tovább olvasom >Áprilisban emelkedett kissé az euróövezeti infláció
A vártnál nagyobbnak, az előző havival megegyezőnek bizonyult az euróövezeti…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >