Kevés a fizetőképes vendég a hazai csúcséttermekben
Élesedik a verseny a hazai csúcsgasztronómiában: tavaly is számos prémium minőséget kínáló vendéglő nyílt meg, a fizetőképes kereslet viszont még jóval elmarad a nyugat-európai átlagtól – állítják a Világgazdaság Online-nak nyilatkozó piaci szereplők.
A 2010-es év mérföldkő is volt a magyar „fine dining” szegmens számára, hiszen a Costes megkapta az első hazai Michelin-csillagot. A szakmabeliek szerint segítené a további fejlődést, ha a hazai alapanyagpiac és az oktatás is idomulna a csúcsgasztronómia igényeihez.
„Érezhetően erősödött tavaly a verseny, sok új csúcsétterem nyílt rövid időn belül, de ha szigorúan az európai nagyvárosok trendjét nézzük, szerintem még legalább ennyi elférne Budapesten” – mondta Nagy András, a Bib Gourmand minősítésű Arcade Bistro kreatív tanácsadói testületének a vezetője. Hozzátette: Magyarországon még sokkal szűkebb a fizetőképes kereslet az ilyen nívós vendéglátóhelyek iránt, mint Nyugat-Európában. Emiatt nem is lehet az ott megszokott 50-60-70, illetve az esetenként több száz eurós fejenkénti fogyasztással számolni, csupán nagyjából a felével – írja a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >Durva áremelkedés jöhet: akár 1000 forinttal is drágulhat egy doboz cigaretta
Komoly drágulás fenyegeti a dohányosokat Magyarországon: az Európai Bizottság új…
Tovább olvasom >