Kettős adóztatás veszélye fenyegeti a vállalatokat a globális adóreformok miatt
Világszerte egyre kiszámíthatatlanabbá válnak a transzferárazási feltételek a globális adóreformok és az infláció miatt – derül ki az EY több mint 40 országban, köztük Magyarországon, 1000 nagyvállalati vezető körében készült felméréséből. A hazai cégeknek az amerikai-magyar adóegyezmény megszűnésével és számos hazai jogszabályváltozás hatásával is számolniuk kell.
Leginkább a kettős adóztatástól tart a megkérdezettek döntő többsége (84%) a nemzetközi adózásban bevezetett reformok következtében. Az infláció a szakemberek 71 százaléka, a magasabb kamatok pedig a kutatásban résztvevők több mint fele (51%) szerint hosszú távon befolyásolja majd a kapcsolt ügyletek árazást.
„A szemünk előtt zajlik a nemzetközi adórendszer reformja, ami a hazai vállalatok életében is drasztikus változásokat hoz. Az amerikai-magyar adóegyezmény megszűnése és a globális minimum adó bevezetése mellett is számos új feladat hárul a cégekre, hiszen módosult a többek között a társasági adó és változtak a számviteli szabályok is”
– mutatott rá Módos András az EY adópartnere.
A legkockázatosabb adóterület továbbra is a transzferárazás
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) évek óta kiemelt hangsúlyt fektet a transzferárazás ellenőrzésére. Ez várhatóan idén sem változik, hiszen új adatszolgáltatási kötelezettség terheli a nyilvántartás készítésére kötelezett vállalatcsoportokat. A vonatkozó jogszabály ráadásul kiköti azt is, hogy információt kell szolgáltatniuk a kapcsolt tranzakcióikról a társaságiadó-bevallásukban.
A területen tapasztalható technológiai hiányosságokat a válaszadók háromnegyede (75%), a rossz minőségű adatokat a megkérdezettek kétharmada (67%) tartja komoly nehézségnek. Az IT-befektetésektől a vezetők háromnegyede (73%) ugyanakkor jelentős javulást vár a kockázatkezelésben, a fejlesztésektől pedig tízből kilencen (88%) kiadáscsökkentésre is számítanak.
„A transzferárazás területén a tényeknek, az adatoknak és a megfelelő dokumentálásnak kulcsfontosságú szerepe van. A hatékony digitális megoldások, amilyenekkel az EY is rendelkezik, hatalmas segítséget tudnak nyújtani abban, hogy az érintett cégek megfeleljenek a követelményeknek”
– hangsúlyozta az EY szakértője.
Kapcsolódó cikkeink
Történelmi csúcson a magyar M&A-piac
Rekordértéket ért el tavaly a hazai tranzakciós piac – derül…
Tovább olvasom >EY: Kiveszőben a márkahűség – szinte csak az ár-értékarány számít
Világszerte aggódnak a vevők az egyre emelkedő megélhetési költségek miatt,…
Tovább olvasom >Már a magyar vállalatokat is mesterséges intelligenciával támadják
A vállalatokat célzó digitális támadások egyik legújabb eszközévé vált a…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >