Kétszeres a túljelentkezés a trafiktenderen
Körülbelül kétszer annyian jelentkeztek a trafiktenderre, mint ahány koncessziót kiosztanak a nemzeti dohányboltok üzemeltetésére. A kép azonban csalóka: a nagyvárosokban ugyanis többszörös volt a túljelentkezés, így a kisebb települések közül többen trafik nélkül maradhatnak.
Több mint tizenötezren jelentkeztek a nemzeti dohányboltok üzemeltetésére kiírt koncessziós pályázatra – derült ki a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. közleményéből.
A felhívást még december 15-én, egy hónapos csúszással írta ki a terület felügyeletével megbízott Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A pályázat múlt hét péntek éjfélkor zárult le, a dohányforgalmazást felügyelő nonporofit szervezet pedig azóta megkezdte a pályázatok felbontását és érvényességének az ellenőrzését.
A trafikpályázat kiírása szerint az NDN elvileg 30 napon belül, legkésőbb március 22-ig hirdet győzteseket, ám ez a határidő egy hónappal meghosszabbítható. A győztes pályázóknak ezután a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál kell kérelmezniük a dohánykereskedelem jogát, illetve ekkor kell jelezniük, hogy pontosan hol fognak majd üzletet nyitni. (Népszabadság Online)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
OKSZ: Átlátszó szőnyeg alá söpri az inflációt az árrésstop
A lakosság háromnegyede szerint emelkednek az élelmiszerárak Magyarországon, és ebben…
Tovább olvasom >Dübörög a dinnyeszezon, elindult a kampány
Idén is elindult a nyár egyik legkedveltebb gyümölcsének, a hazai…
Tovább olvasom >Újabb 2 milliárd dollárt fektet a Mars az amerikai gyártás bővítésébe 2026-ig
Az édesség- és snackóriás Mars 2026 végéig további 2 milliárd…
Tovább olvasom >