Kétszázmilliós fejlesztést tervez a Csányi Pincészet
Kétszázmilliós fejlesztést hajt végre 2014-ben a Csányi Pincészet. A társaság 2013-ban 15 százalékkal növelte hazai értékesítését, és az egyik legeredményesebb pincészetnek számít a 2013-as nemzetközi borverseny-eredmények tekintetében.
A Csányi Pincészet Berlintől Sanghajig több mint tíz borászati vásáron és borbemutatón vett részt 2013-ben. Gál József vezérigazgató szerint a tapasztalat az, hogy a magyar borok ismertsége, presztízse a nemzetközi színtéren még mindig alacsony. A jelentősebb piacokon csak az számíthat komolyabb megrendelésre, aki stabil minőséget garantálva egy fajtából legalább évi százezer palack leszállítására képes, és borai a nemzetközi versenyeken is eredményesek. Ezért is tartja fontosnak, hogy az idei nemzetközi szakmai megmérettetéseken 20 díjat nyertek, köztük olyan rangos elismerést, mint a bordeaux-i Citadelles du Vin és a brüsszeli Monde Selection aranyérme.
A mennyiségi és minőségi követelményekre figyelve a társaság a válság alatt sem állt le a fejlesztésekkel: 2009-2013 között 600 millió forintnyi beruházást hajtott végre. Legnagyobb részét – 450 milliót – szőlőtelepítésre fordították, amelynek eredményeként idén először szüreteltek a Villány leghíresebb területének számító Kopár dűlőn, amelynek egynegyede a borászat saját területe. A többit szőlészeti és borászati gépek, berendezések beszerzésére fordították, amelyek hozzájárultak a díjnyertes Kővilla borcsalád készítéséhez. Újdonságként a Shiraz szűztermésének szüretjére is sor került. A cégvezető szerint az idei esztendő termése jó minőségű, harmonikus, kiegyensúlyozott tételekként kerülnek palackozásra, amelyek közül a boltok polcaira elsőként a Teleki Rose és a Teleki Portugieser érkezik.
Az évi több mint egymilliárd forint forgalmú társaság idén 15 százalékkal növelte belföldi értékesítését, miközben a nemzetközi piacon is erősítette jelenlétét. Az export növelését is elősegítik a jövő évi fejlesztések, amelyek keretében főként a szőlészet gépesítésének korszerűsítését, fejlesztését célozva jövőre 200 milliós fejlesztést hajt végre a villányi borászat.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Az NGM elvárja a kiskereskedelmi láncok önkéntes árcsökkentését
Ami manapság a boltokban zajlik az elfogadhatatlan, az árak emelésének…
Tovább olvasom >Márciustól egy órán belül érkezhet az online rendelés: a Wolt-ra költözik a SPAR online shopja
Nem szűnik meg, hanem 2025. március 21-től a Wolt-ra költözik…
Tovább olvasom >Több mint 1000 terméknek csökkentette az árát az Auchan
Az Auchan már eddig is több, jelentős lépést tett a…
Tovább olvasom >