Kétszázmillió forintos beruházással bővíti üzemét a Hegedűs-Hús Tiszafüreden
Kétszázmillió forintot meghaladó beruházással 500 négyzetméterrel bővíti húsüzemét Tiszafüreden a Hegedűs-Hús Bt., amely a fejlesztéshez 96 millió forint állami támogatást kapott – jelentette be az ügyvezető a pénteki alapkőletételen.
Hegedűs Sándor köszöntőjében elmondta: az egy év alatt megvalósuló fejlesztés részeként a 700 négyzetméteres húsüzemet bővítik. A projekt keretében új berendezéseket vásárolnak és a cég működtetéséhez szükséges villamosenergia részbeni megtermeléséhez napelemrendszert alakítanak ki. A beruházással 40 új munkahelyet teremtenek a jelenlegi 60 mellé.
Az MTI kérdésére válaszolva Hegedűs Sándor közölte: a beruházás elsődleges célja a hatékonyság növelése, ezért nem tervezik a mintegy 80 termékből álló portfólió számottevő bővítését, a heti gyártókapacitást pedig a mai 25-30 tonnáról legfeljebb 35 tonnára emelik.
Tájékoztatása szerint termékeik szűk 10 százalékát saját üzleteikben, túlnyomó többségét hazai piacon értékesítik, ám ma már Németországba és Szlovákiába is szállítanak. A Hegedűs-Hús Bt. 2016-ban nettó 700 millió forint feletti árbevételt ért el és idén reményeik szerint ezt az összeget sikerül másfélszeresére növelniük.
Az eseményen Kovács Sándor Tisza-tavi miniszteri biztos, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke kiemelte: kedvező változásokat jelez, hogy a Hegedűs-Hús fejlesztése egy olyan térségben valósul meg, ahová hosszú időn keresztül „lasszóval sem sikerült elhozni” a beruházókat. Most pedig egy helyi cég saját erejéből, munkájából és forrásaiból kezdett itt dolgozni és vált sikeressé. A bővítés időzítését kedvezőnek nevezte, hiszen az elmúlt időszakban az emberek egyre több és jó minőségű hústerméket vásárolnak.
Ujvári Imre polgármester emlékeztetett: a cég beruházása jó példa arra, hogy egy település nem csak úgy képes fejlődni, hogy külföldi nagyvállalatokat vonz és telepít le, hanem helyi kis- és közepes cégek támogatásával is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
AKI: a baromfi kivételével nőtt az élőállatvágás mennyisége az első fél évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Változó húspiac: több szarvasmarha és sertés, kevesebb baromfi került feldolgozásra 2025 első fél évében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Csaknem 4,5 milliárd forintos beruházást hajt végre a Gyulahús Kft.
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új befektető érkezik a Real Nature Kft.-hez – a stabilitás és a növekedés jegyében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >José Mourinho visszatér a Snickers ikonikus „Nem vagy önmagad, ha éhes vagy” kampányának legújabb epizódjában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >