Kétszázmillió forintból épül baromfi-vágóhíd Tiszatenyőn
Mintegy kétszázmillió forintból épül baromfi-vágóhíd Tiszatenyőn a Belügyminisztérium száz százalékos támogatásával. A legalább tizenöt új munkahelyet teremtő zöldmezős beruházást a tervek szerint 2018-tól üzemelteti majd az önkormányzat – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszatenyő polgármestere az MTI-vel hétfőn.
Kazinczi István (Fidesz-KDNP) elmondta: az önkormányzat 8-10 millió forinttal járul a beruházás költségeihez a 200 milliós belügyminisztériumi támogatáson felül.
Hozzátette: a vágóhíd építése még az idén megkezdődik. Jelenleg a kiviteli tervek előkészítése, a tereprendezés zajlik és folyamatban van a közbeszerzés is a kivitelezésre. A 420 négyzetméteres vágóhíd a víziszárnyas kivételével minden baromfi vágására alkalmas lesz, kapacitása napi nyolc órában ezer darab állat.
A mintegy 1700 lelkes település vezetője elmondta azt is, hogy egy magyar vállalkozás, a DÚC-BAU Kft. fürjet kíván vágatni az üzemben, és megrendelésével egy műszakot máris lekötne. A szándéknyilatkozatot már aláírt cég ötszázezer törzsállományú fürjtelepet is létesítene a községben, hogy biztosítsa az alapanyagot. A polgármester kérdésre elmondta: a cég teljes mértékben kínai piacra vágatja majd a fürjeket.
Szólt arról is, hogy tanyasi csirkét eddig is neveltek Tiszatenyőn, a felépülő vágóhíd pedig lehetőséget teremt arra, hogy a feldolgozott termékből magasabb bevételhez jussanak a helyiek.
Kazinczi István arról is beszámolt, hogy a vágóhíd megépítéséhez negyvenezer darab földtéglára van szükség. Mint elmondta, a vályogvetés már folyamatban van a településen, az előkészületi munkákat tizenöt közmunkás végzi, így ők is részt vesznek a beruházás megvalósításában.
Megjegyezte, hogy a létesítmény építésében kellő tapasztalattal rendelkeznek, hiszen az országos vályogvető program Tiszatenyőről indult és számos ily módon épült szociális lakás készült már a Belügyminisztérium támogatásával az országban. Tiszatenyőn például egy négylakásos ifjúsági házat adtak át 2015-ben, amely az első eleme egy ifjúsági lakóparknak, ezáltal is ösztönözve a helyben maradást.
A közfoglalkoztatás keretében Tiszatenyőn jelenleg az önkormányzat saját telepén 80 tehenet tartanak és tejfeldolgozót üzemeltetnek. A baromfitelepen évente 40-50 ezer szárnyast, a sertéstelepen évente 800 sertést nevelnek. Ezen túl savanyító- valamint szikvízüzem is működik, továbbá Tiszatenyőről hat településre szállítják a közétkeztetésben főzött 1200 adag ételt vasárnap kivételével minden nap. A községben jelenleg 120 közfoglalkoztatott dolgozik.
A tervek szerint a vágóhíd teljes mértékben „saját lábon álló” cégként fog működni, szociális szövetkezet vagy önálló önkormányzati üzemág formájában. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Kivárás van – bizalom kevésbé
Makrogazdasági kitekintés az Egyensúly Intézet I. negyedéves elemzésében Lassuló GDP-növekedés,…
Tovább olvasom >A mezőgazdasági beruházások 42 százalékát épületekre és építményekre fordították 2024-ben
A KSH előzetes adatai szerint 669,4 milliárd forint volt a…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Lidl a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványt támogatja
A Lidl Magyarország immár hat éve segíti a Heim Pál…
Tovább olvasom >Helyi gyártókkal lépne az uniós piacra a Temu
Egyre nagyobb hullámokat vet a Temu térnyerése Európában – most…
Tovább olvasom >Mi kerüljön a gyerek tányérjára nyáron? 5 tipp a tudatosabb étkezéshez
A nyári szünet a gyerekek egyik kedvenc időszaka: hosszú, játékkal…
Tovább olvasom >