Kétszázezren vesznek részt a Te szedd! szemétszedési akción
A Te szedd! – önkéntesen a tiszta Magyarországért háromnapos szemétszedési akció országos megnyitóján Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára 250 iskolást és óvodást, valamint az őket kísérő pedagógusokat, felnőtteket köszöntötte pénteken Tiszaszőlősön.
Bejelentette, hogy a mostani akcióban 1732 regisztrált helyen, több mint kétszázezer résztvevő takarítja a szemetet.
Emlékeztetett arra, hogy az akció hat évvel ezelőtti indításakor mindössze 30 ezren vettek részt, ma pedig gyakorlatilag az ország minden második települése bekapcsolódik az akcióba, ami elsősorban a szemléletformálást szolgálja, ám a tárgyszerű haszna is megvan.
Az akcióba számos országos működésű köz- és magánintézmény, civil és gazdálkodó szervezet kapcsolódott be idén, de a hangsúly a gyerekeken van – mondta az államtitkár az MTI-nek. Most kell megtanítani nekik, hogy felelősek a környezetükért, s ha egy jobb világban szeretnének felnőni, akkor azért már ma is tenniük kell. A környezettudatosságra nevelés sokkal gyengébb maradna, ha csak elméletben csinálnánk – mondta.
A résztvevőket köszöntötte Kerekes András, Tiszaszőlős polgármestere.
A szervező Földművelésügyi Minisztérium adatai szerint az 1732 regisztrált találkozási pont közül 381 az államigazgatási szerv, 326 egyesület, civil szervezet, 662 az oktatási intézmény, illetve százhetven magánszemély, 86 gazdálkodó szervezet és 107 egyéb kategóriába tartozó egység. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fenntarthatóság a polcon – Mit gondolnak a vásárlók a csomagolásról és a környezetvédelemről?
A környezettudatosság egyre fontosabbá válik a mai világban, és a…
Tovább olvasom >Puha papír, kemény piac
A papír zsebkendők és szalvéták piaca az utóbbi években jelentős…
Tovább olvasom >A környezetet védi a Hy-Vee új projektjeivel
Lezárult a Hy-Vee napenergia-projektjének első szakasza az iowai Charitonban. A…
Tovább olvasom >További cikkeink
A SPAR Magyarország is letette a névjegyét Budapest egyik legnagyobb hazai gin fesztiválja mellett
A IV. Gin Market Budapest minden eddiginél több kiállítóval, impozáns…
Tovább olvasom >Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Employer Branding az AI és a GenZ-k korában konferencia: A folytatás
2024. november 27-én a Pasaréti Közösségi Házban került megrendezésre a…
Tovább olvasom >