Kétszáz millióba került a füzesgyarmati madárinfluenza-járvány felszámolása
Összesen több mint 161 ezer kacsát öltek le a füzesgyarmati baromfitelepen kimutatott madárinfluenza-vírus miatt, a járvány felszámolása eddig mintegy 200 millió forint költséggel járt – tájékoztatta szerdán a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-t.
A tárca közölte: az elmúlt napokban az állategészségügyi szolgálat szakemberei a 3 kilométer sugarú védőkörzetben, valamint a 10 kilométeres megfigyelési körzetben meglátogattak minden baromfitartó gazdaságot. Előbbiben öt nagylétszámú telepet, valamint 190 háztáji baromfitartó udvart találtak az állatorvosok, utóbbiban – amely Hajdú-Bihar megyei területeket is magába foglal – négy nagylétszámú telep és 1922 háztáji udvar található.
A madárinfluenza jeleit, emelkedett elhullási arányt sehol nem tapasztaltak a hatóság szakemberei – húzták alá. Hozzátették: a füzesgyarmati fertőzött állomány és a kontaktgazdaságok felszámolása február 28-án befejeződött. A telepek takarítása és fertőtlenítése március 4-én fejeződött be, az ettől számított 21. napon a védőkörzeti, a 30. napon a megfigyelési körzeti korlátozó intézkedéseket feloldja a hatóság.
A füzesgyarmati baromfitelepen február végén mutatták ki a madárinfluenza vírusát. Az egyedekben kimutatott H5N8 szerotípus kapcsán eddig még nem tapasztalták, hogy emberre is átterjedt volna.
Az FM hangsúlyozza: a járvány terjedésének megakadályozásában különös jelentősége van a megelőzésnek, az állattartók felelősségének, ezért javasolják valamennyi járványvédelmi intézkedés szigorú betartását, az állatok és a vadmadarak kapcsolatának megakadályozását. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nógrád vármegyében is megjelent a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ismét megjelent Csongrád-Csanád vármegyében a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kellemetlen karácsonyi hír a yorki gazdáknak: madárinfluenza ütötte fel a fejét Elvingtonnál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hangos nemzetközi sikert aratott a magyar Nutridude mogyoróvaj
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az AI keltette életre a Gránit Gurut
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: értelmét vesztette az árrésstop, februárban dönteni kell a kivezetésről
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

