Kétmilliárdos fejlesztés zárult a füzesabonyi Pikopack Zrt.-nél
Több mint 2,1 milliárd forintos összköltségű beruházással bővítette csomagolástechnikai palettáját füzesabonyi telephelyén a Pikopack Zrt. – tájékoztatta a társaság az MTI-t.
Közlésük szerint a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében mintegy egymilliárd forintos uniós és kormányzati támogatással megvalósult fejlesztés részeként egy új üzemcsarnokkal bővült a gyár, ahol töltési, hőkezelési és csomagolási feladatokat ellátó gépsorokat helyeztek üzembe. Ezzel párhuzamosan a 434 átlagos alkalmazotti létszámmal dolgozó vállalat húsz új munkahelyet is teremtett.
„A technikai és technológiai adottságokat figyelembe véve, továbbá a piaci potenciált tanulmányozva az új csomagolás-technológia megteremtése jelenti a cégcsoport számára a továbbfejlődés egyik fő irányát” – közölte honlapján a Pikopack Zrt.
A társaság tájékoztatása szerint az aeroszol- és konzervdobozokat, tubusokat gyártó Pikopack Zrt. 2013-as árbevétele meghaladta a 8,5 milliárd forintot, míg az adózott eredménye mintegy 163 millió forint volt. Termékeik közel 40 százaléka kerül külföldi piacokra, elsősorban az Európai Unió tagállamaiba. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csaknem 4,5 milliárd forintos beruházást hajt végre a Gyulahús Kft.
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkötelezett a kormány a hazai feldolgozóüzemek támogatása mellett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Élelmiszeripari beruházási boom jöhet: közel 200 milliárd forint támogatásról döntöttek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
700 rászorulónak segített a Lidl Magyarország élelmiszermentő programja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új helyre költözik a Wolt Market Debrecenben – közel duplájára nőhet a kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hamis DEICHMANN webshopokkal és közösségi profilokkal próbálkoznak a csalók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >