Kétmilliárd forintból fejleszt a Tolnatej Zrt
Kétmilliárd forintos fejlesztést tervez idén a szekszárdi Tolnatej Zrt., amely sűrítő üzemének technológiai újítását követően évi háromezer tonna sótlanított savóport állít majd elő – közölte a társaság vezérigazgatója hétfőn. A beruházás 25 százalékban európai uniós és magyar támogatásokból valósul meg.
A vállalat sűrítő-porító üzemében Magyarországon eddig nem alkalmazott, elektrodialízisen alapuló technológiával állítanak elő demineralizált, sótalanított savóport. Az eljárás vegyszermentes, ezáltal csökken az intenzív környezetterhelés. A többek között bébitápszerek alapanyagként használt termék világszerte keresett exportcikk, és a tervek szerint 2012 tavaszán kerül piacra.
Koller Attila elmondta: Magyarországon a Tolnatej Zrt.-nek van a legnagyobb félkeménysajtgyártó üzeme, és a sajtgyártás melléktermékeként napi kétszázhetvenezer liter savó keletkezik. A Tolnatej jelenleg is állít elő elterjedt élelmiszeripari adalékanyagként felhasznált ásványi sókat tartalmazó savóport. Ennek azonban hektikus a piaca, ára tonnánként háromszáz-kilencszáz euró között mozog – magyarázta a cégvezető. A sótalanított savópor kiszámíthatóan, tonnánként ötszáz eurós felárral értékesíthető.
Koller Attila elmondta: a cég 2006 és 2010 között mintegy négymilliárd forintot fordított fejlesztésre, többek között ésszerűsítették az energiafelhasználást, fejlesztették a csomagolástechnológiát és környezetvédelmi beruházásokat hajtottak végre. A Tolnatej Zrt. Magyarországon elsőként állított elő 2008-ban ESL (Extended Shelf Life) technológiával hosszan friss dobozos tejet.
A zrt. 2010-ben száznegyvenötmillió liter tejet vásárolt fel, és ezzel a mennyiséggel tervez idén is; mintegy hatvan-hatvanötmillió liter tejből állít elő friss termékeket, ezen felül évi nyolcezer tonna félkemény sajtot gyárt, amellyel piacvezető Magyarországon.
Az ötszáz főt foglalkoztató Tolnatej Zrt. 2010-ben tizennyolcmilliárd forintos árbevételt ért el, ami egymilliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbit. A fejlesztéstől évi félmilliárd forintos árbevétel- és mintegy kétszáz-háromszázmillió forintos eredménynövekedést vár a társaság – írja a vallalkozoinegyed.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
700 rászorulónak segített a Lidl Magyarország élelmiszermentő programja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új helyre költözik a Wolt Market Debrecenben – közel duplájára nőhet a kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Komplex töltési megoldások üzleti flottáknak Mercedes-Benz és E.ON Hungária együttműködéssel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >